Property Value
dbo:abstract
  • Fráter György vagy György barát (eredeti nevén Juraj Utješenić vagy Utišinović, anyja családi nevéről Martinuzzi Györgyként is ismert; 1482. június 18. – 1551. december 17.) pálos szerzetes, katona, országos és erdélyi politikus, helytartó, váradi püspök, majd esztergomi érsek és bíboros. Utyeszenics György horvát kisnemesi családban született; Corvin János, utána pedig Szapolyai János anyja szolgálatába állt. Huszonnégy évesen szerzetesnek állt és tehetsége a rendháza perjelévé emelte. A mohácsi csata utáni belháborúban a királlyá választott Szapolyai János tanácsadójává vált. 1534-ben kincstartóvá és váradi püspökké nevezték ki. Az ország egyik legjelentősebb tisztviselőjeként János király 1540-es halálakor rábízta a fia, János Zsigmond gyámságát. Fráter György hamarosan az ország első emberévé, az elsődleges döntéshozóvá lépett elő. Fő céljának a kettészakadt ország török védnökség alatti egyesítését tartotta János Zsigmond uralkodásával, de miután a törökök 1541-ben elfoglalták Budát, rájött, hogy az egyesítés csak a Habsburgok katonai támogatásával hajtható végre. Kényszerű, kétfelé szolgáló politikájával egyszerre próbálta megtartani az Erdélyt János Zsigmondnak, mint vazallusnak adományozó Szulejmán bizalmát és titokban átjátszani a keleti országrészt Habsburg Ferdinándnak. Ezt a célt szolgálta az 1541-es gyalui és az 1548-as nyírbátori egyezmény. 1550-ben megkezdte Erdély és a Tiszántúl átadását Ferdinándnak, János Zsigmondot megfosztva koronájától. Az ezt követő török válaszlépéseket diplomáciával leszerelte, de a törököknek tett kedvezmények miatt a császári katonai kormányzó Gianbattista Castaldo gyanúba fogta, hogy a törököknek akarja átadni Erdélyt, ezért meggyilkoltatta. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 130004 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 41277 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23396021 (xsd:integer)
prop-hu:címer
  • - (hu)
  • - (hu)
prop-hu:előző
prop-hu:előzőPüspök
prop-hu:halálDátuma
  • --12-17
prop-hu:halálHelye
prop-hu:kép
  • Fráter György olajfestmény után Pollak metszete.jpg (hu)

prop-hu:képaláírás
  • Fráter György (hu)
  • Fráter György (hu)
prop-hu:képméret
  • 260 (xsd:integer)
prop-hu:következő
prop-hu:következőPüspök
prop-hu:név
  • Fráter György (hu)
  • Fráter György (hu)
prop-hu:püspökiSzékhely
  • Nagyvárad, majd Esztergom (hu)
  • Nagyvárad, majd Esztergom (hu)
prop-hu:születésiDátum
  • 1482 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
prop-hu:titulus
  • bíboros (hu)
  • bíboros (hu)
prop-hu:uralkodásKezdete
  • 1551 (xsd:integer)
  • --11-01
prop-hu:uralkodásVége
  • (hu)
  • --12-17
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:évek
  • 1551 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Fráter György (hu)
  • Fráter György (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:predecessor of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:előd of
is prop-hu:előző of
is prop-hu:előzőPüspök of
is prop-hu:következő of
is prop-hu:következőPüspök of
is prop-hu:parancsnok of
is prop-hu:építtető of
is prop-hu:építő of
is foaf:primaryTopic of