dbo:abstract
|
- A férfi kétkaros súlyemelés egyike volt a két súlyemelő versenyszámnak az olimpián. Ez a versenyszám nagyon hasonlított a mai . Az emelőknek három lehetőségük volt. Minden versenyző egyszer próbálkozott, majd következett egy másik versenyző, és így tovább. Miután egy sorozat lement, újból az első próbálkozó következett. A harmadik sorozat befejeztével, az első három helyezett ismét kapott három lehetőséget, a korábban írt rendszer szerint. Ez volt az első súlyemelő versenyszám a játékokon. 5 nemzet 6 versenyzője vett részt ezen a versenyen. (hu)