Property Value
dbo:abstract
  • A Föld (görögül: Γαῖα – Gaia, latinul: Terra vagy Tellus) a Naptól számított harmadik bolygó a Naprendszerben, ahol a legnagyobb átmérőjű, tömegű és sűrűségű Föld-típusú bolygó. Több millió faj, köztük az ember élőhelye is. A Föld a világegyetem egyetlen olyan bolygója, amelyről tudjuk, hogy életet hordoz. Jelenlegi ismereteink szerint 4,44–4,54 milliárd éve alakult ki, és a felszínén mintegy egy milliárd év múlva az élet is megjelent. Azóta a bioszféra jelentősen megváltoztatta az atmoszférát, és más, biotikus összetevőit. Ezzel lehetőség nyílt az aerob organizmusok osztódásos szaporodására, és létrejött az ózonréteg, amely megszűri a Nap felől érkező ultraibolya sugárzást. A Föld felszínét a Föld mágneses mezője védi a nagyenergiájú kozmikus sugárzástól. A Naprendszer külső körülményei a várakozások szerint még mintegy 1,5 milliárd évig támogatják az élet jelenlétét, de ezután a mind fényesebbé váló Nap el fogja tüntetni a bioszférát. A földkéreg több különálló részre, tektonikai lemezekre töredezett, és ezek az elmúlt évmilliók során, és jelenleg is folyamatosan mozognak egymáshoz képest. A felszín nagyjából 71 százalékát sós vizű óceánok, a fennmaradó területet kontinensek és szigetek foglalják el. Nem tudunk más olyan bolygóról, aminek felszínén folyékony víz található, márpedig az a földi élet elengedhetetlen feltétele. A Marson valaha volt víz, de ma már csak legfeljebb nyomokban, jéggé fagyva fordulhat elő. A Föld belseje aktív maradt. Részei a Goldschmidt-modell szerint: * a viszonylag szilárd földköpeny, * a folyékony, a mágneses térért felelős külső mag és * a szilárd, vas- (nikkel-)szulfidosnak tekintett belső mag. A Föld (elvileg) minden testtel gravitációs kapcsolatban áll a világűrben. Ezek közül gyakorlatilag legjelentősebb a Nap és a Hold gravitációs hatása. Amíg a Föld megkerüli a Napot, addig nagyjából 366,26-szor megfordul saját tengelye körül. Ez az időszak egy , ami nagyjából 365,26 sziderikus napig tart. A Föld tengelyének ferdesége a bocsátott merőlegeshez képest 23,4°. Ennek következményei az évszakok. A Föld egyetlen természetes holdja, a feltételezett 4,53 milliárd éve létrejött Hold vonzása alakította ki az árapályt, amely egyensúlyban tartja a tengelyferdeséget és valamelyest lassítja a bolygó forgását. Az óceánok kialakulásában egyes elméletek szerint a bolygó történetének korai szakaszában nagy szerepet játszott egy üstököseső. Később a felszínt kisrészt kisbolygók becsapódásai alakították még, azonban ezek szerepe elhanyagolható a tektonika és a mellett. A bolygó egész felszínét belakó emberiség az ásványkincseket és az élőlényeket is hasznosítja. A nagyjából 200 szuverén állam kapcsolatainak fő formái a diplomácia, az utazás, a kereskedelem és a hadi tevékenységek. Az emberek sokféleképpen képzelték el a Föld jellegét és kialakulását az isteni megszemélyesítéstől a lapos Föld elméletén át napjaink integrált, tudományos világképéig. Ember először 1961-ben hagyta el bolygónkat, amikor Jurij Gagarin fölrepült a világűrbe. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 7859 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 65789 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23773240 (xsd:integer)
prop-hu:albedó
  • 0.367000 (xsd:double)
prop-hu:aphélium
  • (hu)
  • km (hu)
  • (hu)
  • km (hu)
prop-hu:aspektusArány
  • 0.996647 (xsd:double)
prop-hu:atmoszféra
  • igen (hu)
  • igen (hu)
prop-hu:atmoszféraÖsszetevők
  • 0.038000 (xsd:double)
  • 0.930000 (xsd:double)
  • 20.940000 (xsd:double)
  • 78.080000 (xsd:double)
  • nyomokban vízpára (hu)
prop-hu:deklináció
  • +90° (hu)
  • +90° (hu)
prop-hu:délkörKerület
  • 40007.86
prop-hu:egyenlítőiKerület
  • 40075.02
prop-hu:egyenlítőiSugár
  • 6378.137
prop-hu:excentricitás
  • 0.016710 (xsd:double)
prop-hu:felszállóCsomó
  • 348.739360 (xsd:double)
prop-hu:felszínTerülete
  • 5.10072E8
prop-hu:felszíniGravitáció
  • 9.800000 (xsd:double)
  • (hu)
prop-hu:felszíniNyomás
  • 101.325
prop-hu:fizikaiTulajdonságok
  • igen (hu)
  • igen (hu)
prop-hu:forgásiSebesség
  • 465.110000 (xsd:double)
prop-hu:holdak
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:hőmNév
prop-hu:hőmérséklet
  • igen (hu)
  • igen (hu)
prop-hu:inklináció
  • 43.3
prop-hu:kép
  • The Earth seen from Apollo 17.jpg (hu)

prop-hu:képaláírás
  • A Föld képe, ahogyan az Apollo–17-ről látták (hu)

prop-hu:lapultság
  • 0.003353 (xsd:double)
prop-hu:maxHőm
  • 57.700000 (xsd:double)
  • 331 (xsd:integer)
prop-hu:maxSebesség
  • (hu)
  • 30.287
prop-hu:minHőm
  • -89.200000 (xsd:double)
  • 185 (xsd:integer)
prop-hu:minSebesség
  • (hu)
  • 29.291
prop-hu:név
  • Föld (hu)
  • Föld (hu)
prop-hu:perihéliumSzöge
  • 114.207830 (xsd:double)
prop-hu:polárisSugár
  • 6356.752
prop-hu:pályaKerülete
  • (hu)
  • (hu)
prop-hu:sziderikus
  • 365.256366 (xsd:double)
  • (hu)
prop-hu:sziderikusForgásidő
  • 0.997270 (xsd:double)
prop-hu:szimbólum
  • Earth symbol.svg (hu)
  • Earth symbol.svg (hu)
prop-hu:szökésiSebesség
  • 11.186
prop-hu:sűrűség
  • 5515.3
prop-hu:tengelyferdeség
  • 23.439281 (xsd:double)
prop-hu:térfogat
  • 1.0832073
prop-hu:tömeg
  • 5.9736
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:átlHőm
  • 14 (xsd:integer)
  • 287 (xsd:integer)
prop-hu:átlSebesség
  • (hu)
  • 29.783
prop-hu:átlagosKerület
  • 40041.47
prop-hu:átlagosSugár
  • 6372.797
prop-hu:északiPólusRektaszcenziója
  • 0 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Föld (hu)
  • Föld (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:anyabolygó of
is prop-hu:felhasználtAnyagok of
is prop-hu:lbl of
is prop-hu:égitest of
is foaf:primaryTopic of