dbo:abstract
|
- Füleki Sándor gitáros az A.M.D., a Leukémia, a Mood és a Wall of Sleep együttesek alapítója, a magyar metal színtér egyik meghatározó alakja. Füleki 1986-ban alapította meg harmadmagával különleges hangzású hardcore együttesét, a Leukémiát. Két demófelvétel után 1993-ban a Trottel Records kiadásában megjelent Közel a fejhajlító géphez című első albumuk, amely a műfaj hazai klasszikusának számít. A Leukémia mellett Füleki 1988-89-ben a szintén meghatározó hardcore zenekarban, az A.M.D.-ben is részt vett. Egy nyugat-európai turné során rögzítették a Sucking Stalin Tour című koncertalbumot, ami német nyelvterületen kazettán került kiadásra. Füleki a Leukémiából az első lemez megjelenése után lépett ki, hogy az együttes akkori énekes-basszusgitárosával, Holdampf Gáborral közösen megalakítsák a teljesen eltérő stílusú Mood zenekart. A Mood 1994-től 2001-ig működött, és ez idő alatt a Black Sabbath, Saint Vitus, Trouble zenekarok fémjelezte doom metal stílus első számú magyar képviselőivé váltak. Pályafutása során az együttes négy nagylemezt jelentett meg. A Mood feloszlása után Füleki és Holdampf együtt hozták létre a Wall Of Sleep együttest, amely kezdetben az elődzenekar munkásságát folytatta. Holdampf 2009-es kiválása után Füleki hard rockosabb irányban vitte tovább a zenekart. (hu)