Property Value
dbo:abstract
  • A G-Play Magyarország első g-funk rapzenekara. 1996-ban alapította Diramerján Artin és Tóth András. Két rapper és egy énekesnő felállásban működtek. Énekesnőjük Tihanyi Lívia volt, de a harmadik lemezen közreműködött Baktai Anikó is. Működésük során három lemez jelent meg, majd a Youtube-korszak elindulása után kizárólag dalok megjelenésére koncentrálnak. Első lemezük a Gengszterkorszak (1997), második a Huszanegyedik Század (1999), harmadik a HaRap az élet (2001). Legutolsó daluk a 2017-es Metropolis című hip-jazz dal, melyhez klip is született. Legutolsó koncertjük 2017-ben a 20 éves jubileumon volt. Ebben a dalban is a korábbiakra jellemző társadalomkritikus szövegvilág jelenik meg korunk jellemző témáival. 2018 óta a zenekar nem túl aktív. Kihagyás után először 2020-ban egy átdolgozás dallal jelentkeznek "Minden vagy" címmel, ami a "Mi Gna" örmény rabic dal feldolgozása. Ebben a dalban részt vettek Nelson Szahakjan örmény énekművész, Weber Zsolt popénekes és Kid diyan trap-rapper előadó is. A zenekar jelenleg[mikor?] nem túl aktív, de alapító tagjaik más, főként színházi projektekben most is együtt dolgoznak. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1596170 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 1914 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23340896 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • G-Play (hu)
  • G-Play (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of