Property Value
dbo:abstract
  • Jesus Christ Allin (Kevin Michael), ismertebb művésznevén GG Allin (New Hampshire, Northumberland, 1956. augusztus 29. – 1993. június 28.) amerikai punkénekes. A kellemetlenségek elkerülése miatt szülei később Kevin Michaelre változtatták fiuk nevét. GG Allin a rocktörténet többféle „leg”-jét is magának tudhatja, többek közt hívták a „legvadabb”, „legkegyetlenebb” előadónak is, koncertjei, performanszai általában nagy visszhangot és botrányt okoztak. Az előadásain a legvadabb punkoktól az értelmiségi művészetkedvelőkön át a sznobokig mindenki előfordult. Többször került összetűzésbe a hatóságokkal, melyeket nem vett túlságosan komolyan. Már kamasz kora óta alapítgattak zenekarokat bátyjával (Merle), melyekben általában dobosként lépett fel. 1977-től 1984-ig a Jabbers nevű zenekarral játszott együtt, mely zenekar csak aláfestésként szolgált GG Allin fellépéseihez és performanszaihoz. A ’80-as évek elejétől kezdve pedig már kizárólag csak a saját művészi megnyilvánulásaival foglalkozott, a zene teljesen másodrendűvé vált az egyéb akciói mellett. A színpadon előszeretettel verte a fejét véresre, különféle önkínzásokat és perverz játékokat mutatott a közönségnek, előszeretettel dobálta a közönséget ürülékkel és különféle testnedvekkel. Erős kábítószerfüggő volt, mely a civil életével teljesen összefonódott, mint ahogyan az előadásai is – vagyis a civil élete és a művészi élete közt szinte semmi különbség nem volt, ugyanúgy élt, ahogyan és amit alkotott. 1993. június 28-án egy koncert utáni reggelen (melyet egy nagy ivászat előzött meg) holtan találták, kábítószer- (valószínűleg heroin-) túladagolás volt halála oka. GG Allin nevét nem elsősorban a zenéjével, hanem előadásaival és élő koncertjeivel írta be a rockzene történetébe. (hu)

dbo:genre
dbo:recordLabel
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 196897 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3614 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23020822 (xsd:integer)
prop-hu:aktív
  • 1976 (xsd:integer)
prop-hu:halálDátuma
  • 1993 (xsd:integer)
prop-hu:hangszer
  • ének, dob, gitár (hu)
  • ének, dob, gitár (hu)
prop-hu:honlap
  • www.ggallin.com/ (hu)
  • www.ggallin.com/ (hu)
prop-hu:kapcsolódóEgyüttes
prop-hu:kiadók
prop-hu:műfajok
prop-hu:név
  • GG Allin (hu)
  • GG Allin (hu)
prop-hu:születésiDátum
  • 1956 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
  • New Hampshire, Northumberland (hu)
  • New Hampshire, Northumberland (hu)
prop-hu:születésiNév
  • Jesus Christ Allin (hu)
  • Jesus Christ Allin (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • GG Allin (hu)
  • GG Allin (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • GG Allin (hu)
  • GG Allin (hu)
is prop-hu:kapcsolódóEgyüttes of
is foaf:primaryTopic of