Property Value
dbo:abstract
  • Gardar Svavarsson (Garðar Svavarson) svéd származású viking, aki jelentős szerepet játszott Izland felfedezésében. Ő volt Naddoddur után a második skandináv hajós, aki elérte a szigetet. A által szerkesztett Landnámabók szerint Svavar fia Gardar földbirtokos volt Sjællandon (Dánia), felesége pedig a Hebridákról származott. A 860-as években többször bejárta a szigetvilágot, hogy felesége halála után apósával szemben érvényesítse örökségét. Hajója azonban egyszer viharba került és messzire sodródott a Hebridáktól. Ezen út során érte el Izland keleti partjait. Gardar ezután körbehajózta a szigetet. Ő volt az első, aki megállapította Izlandról, hogy sziget. A kötött ki és áttelelt Izlandon. E helynek ma Húsavík a neve. Az áttelelés során egyik embere, Náttfari és egy rabszolga, valamint egy rabszolgalány elhagyták Gardart és önállóan letelepedtek egy közeli völgyben, amit Nattfaravíknek neveztek el. Tulajdonképpen ők lettek Izland első állandó telepesei – ha az ír szerzeteseket nem tekintjük állandó lakosoknak – de az izlandi hagyomány mégsem így őrizte meg nevüket, valószínűleg alacsony származásuk miatt. Gardar a tél végén elhajózott és elhíresztelte Izland szépségét. A szigetet magáról Garðarshólminak, Garðar szigetének nevezte el. Gardarral kapcsolatban ismeretes még, hogy fia, Uni, Izlandra vándorolt és unokája a Hróar nevet viselte. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 346710 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2170 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 18306776 (xsd:integer)
prop-hu:id
  • 978 (xsd:integer)
prop-hu:last
  • Jón Hjálmarsson (hu)
  • Jón Hjálmarsson (hu)
prop-hu:location
  • Reykjavík (hu)
  • Reykjavík (hu)
prop-hu:publisher
  • Forlagid (hu)
  • Forlagid (hu)
prop-hu:title
  • History of Iceland (hu)
  • History of Iceland (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 2014 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Gardar Svavarsson (hu)
  • Gardar Svavarsson (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of