Property Value
dbo:abstract
  • Gareth Frank Bale (Cardiff, 1989. július 16. –) walesi válogatott labdarúgó, jelenleg a spanyol élvonalban szereplő Real Madrid játékosa. A Real Madrid 2013-ban 101 millió eurót fizetett érte a Tottenham-nek, ezzel akkor minden idők legdrágább játékosának számított. Megelőzi volt csapattársát, Cristiano Ronaldót is, akiért 94 millió eurót fizettek ki 2009-ben. Népszerű remek rúgó-technikájáról, szabadrúgásairól és sebességéről. Utóbbi már gyermekkorában is kitűnt, 14 évesen 11,4 másodperc alatt futotta a 100 métert. Felnőtt karrierjét a Southamptonban kezdte meg 2006-ban, még balhátvédként, de már ekkor is jó szabadrúgáslövőnek számított. Többször változott már a pozíciója csapataiban. 2007-ben 7 millió fontért szerződött a Tottenham Hotspur-hez, és eleinte itt is bal oldali védőként szerepelt. Később játszott középpályásként, majd bal- és jobbszélsőként szerepelt. Eddigi legsikeresebb idénye a 2012–13-as volt, amikor 21 gólt szerzett az angol bajnokságban. 2011-ben és 2013-ban is az év legjobb játékosának választották Angliában. Ugyanezekben az években az UEFA év csapatába is bekerült. A Real Madriddal legnagyobb sikere az UEFA-bajnokok ligája győzelem 2014-ben, 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban de Spanyol kupát is nyert már csapatával. Hazája kétségkívül legnépszerűbb játékosának számít, 2010 és 2016 között a 2012-es év kivételével mindig őt választották az év legjobb walesi játékosának. Walesi csúcstartó, hiszen 2006-ban 16 évesen és 315 naposan debütálhatott a nemzeti csapatban. Túl van már a 60 válogatottságon, és ő lötte a legtöbb gólt ezzel ő a csúcstartó(32). A 2016-os Európa-bajnokság selejtezőiben sikerült elérnie azt, amit korábban Ian Rush-nak, Mark Hughes-nak, vagy éppen Ryan Giggs-nek nem: kijutnia Wales-szel egy Európa-bajnokságra. Kulcsszerepet vállalt a kijutásban, 7 gólt szerzett a selejtezősorozatban. A tornán 3 gólt lőtt, és bronzérmet szerzett csapatával. (hu)

dbo:appearancesInNationalTeam
  • 7 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:birthName
  • Gareth Frank Bale (hu)
  • Gareth Frank Bale (hu)
dbo:birthPlace
dbo:citizenship
dbo:club
dbo:nationalYears
  • 2005-01-01 (xsd:gYear)
dbo:sourceCountry
dbo:team
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 232086 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 70410 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23692343 (xsd:integer)
dbo:years
  • 2006-01-01 (xsd:gYear)
  • 2007-01-01 (xsd:gYear)
  • 2013-01-01 (xsd:gYear)
  • 2020-01-01 (xsd:gYear)
dbo:youthClub
dbo:youthYears
  • 1999-01-01 (xsd:gYear)
prop-hu:cím
  • Díjak (hu)
  • Real Madrid keretek (hu)
  • Díjak (hu)
  • Real Madrid keretek (hu)
prop-hu:címstílus
  • background-color:gold; color:navy; (hu)
  • background-color:white; color:black; (hu)

prop-hu:id
  • 43700 (xsd:integer)
prop-hu:jelenlegiKlubja
  • Tottenham Hotspur (hu)
  • Tottenham Hotspur (hu)
prop-hu:juniorKlub
prop-hu:juniorOrszág
  • Anglia (hu)
  • Wales (hu)
  • Anglia (hu)
  • Wales (hu)
prop-hu:juniorÉvek
  • 1999 (xsd:integer)
  • –1999 (hu)
prop-hu:klub
prop-hu:klubOrszág
  • Anglia (hu)
  • Spanyolország (hu)
  • Anglia (hu)
  • Spanyolország (hu)
prop-hu:klubfriss
  • 2021-03-14 (xsd:date)
prop-hu:kép
  • AUT vs. WAL 2016-10-06 .jpg (hu)
  • AUT vs. WAL 2016-10-06 .jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • 2016 (xsd:integer)
prop-hu:kölcsönben
  • igen (hu)
  • igen (hu)
prop-hu:magasság
  • 185 (xsd:integer)
prop-hu:meccsek
  • 12 (xsd:integer)
  • 41 (xsd:integer)
  • 146 (xsd:integer)
  • 171 (xsd:integer)
prop-hu:mezszám
  • 9 (xsd:integer)
prop-hu:name
  • Gareth Bale (hu)
  • Gareth Bale (hu)
prop-hu:név
  • Gareth Bale (hu)
  • Gareth Bale (hu)
prop-hu:poszt
prop-hu:születésiOrszág
prop-hu:születésiVáros
prop-hu:teljesNév
  • Gareth Frank Bale (hu)
  • Gareth Frank Bale (hu)
prop-hu:válfriss
  • 2020-11-18 (xsd:date)
prop-hu:válogatottCsapat
prop-hu:válogatottMeccsek
  • 1 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • 7 (xsd:integer)
  • 87 (xsd:integer)
prop-hu:válogatottOrszág
  • Wales (hu)
  • Wales (hu)
prop-hu:válogatottÉvek
  • 2005 (xsd:integer)
  • 2006 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:állampolgárság
  • brit (hu)
  • walesi (hu)
  • brit (hu)
  • walesi (hu)
prop-hu:évek
  • 2006 (xsd:integer)
  • 2007 (xsd:integer)
  • 2013 (xsd:integer)
  • 2020 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Gareth Bale (hu)
  • Gareth Bale (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is prop-hu:legtöbbVálogatottGól of
is prop-hu:name of
is prop-hu:text of
is foaf:primaryTopic of