Property Value
dbo:abstract
  • A Gellért-hegy (korábban Kelen-hegy, németül Blocksberg) Budapest I. és XI. kerületében, a Duna jobb partján álló, 235 méterrel a tengerszint fölé magasodó hegy (valójában hivatalosan mindössze domb, hiszen a hegyek 500 méteres tengerszint feletti magasságnál kezdődnek). A Dunára néző meredek sziklafala és a tetejéről nyíló pesti panoráma páratlan látvány. Budapest ékkövének is szokták nevezni. Az UNESCO a Gellért-hegy tetején fekvő Citadella erődjével, a budai Várheggyel és a Duna két partjának panorámájával együtt a Gellért-hegyet 1987-ben a világörökség részévé nyilvánította. A hegy Gellérthegy Természetvédelmi Terület néven 1997-ben felkerült az országos jelentőségű védett természeti értékek listájára, mint ilyen a Duna-Ipoly Nemzeti Park részévé vált., Földrajzi névként (domborzati név) kötőjellel írják: Gellért-hegy, városrészként pedig – más városrészek nevéhez hasonlóan – egybe: Gellérthegy. Ha nem lehet eldönteni, melyik jelentésében szerepel, vagy ha mindkét értelmezés egyaránt lehetséges, hagyományosan az egybeírást alkalmazzák (OH. 197. o.), éppen úgy, mint a Margitsziget esetében is. (hu)

dbo:location
dbo:mountainRange
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 58530 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 16671 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23766561 (xsd:integer)
prop-hu:hegység
prop-hu:hely
  • , Budapest, XI. és I. kerület (hu)
  • , Budapest, XI. és I. kerület (hu)
prop-hu:hosszúság
  • K (hu)
  • K (hu)
prop-hu:hosszúságiFok
  • 19 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvmásodperc
  • 50 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvperc
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:kategória
  • Kulturális világörökségi helyszínek (hu)
  • Kulturális világörökségi helyszínek (hu)
prop-hu:koordinátaACímAlatt
  • nem (hu)
  • nem (hu)
prop-hu:kép
  • Budapesti rakpartok szakaszai .jpg (hu)
  • Pest-latkep.jpg (hu)
  • Budapesti rakpartok szakaszai .jpg (hu)
  • Pest-latkep.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • A pesti látkép a Gellért-hegyről (hu)
  • A pesti látkép a Gellért-hegyről (hu)
prop-hu:magasság
  • 235 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • A Duna-part látképe és a Budai várnegyed (hu)
  • Gellért-hegy (hu)
  • A Duna-part látképe és a Budai várnegyed (hu)
  • Gellért-hegy (hu)
prop-hu:ország
  • Magyarország (hu)
  • Magyarország (hu)
prop-hu:pozíciósTérkép
  • Budapest (hu)
  • Budapest (hu)
prop-hu:relatívMagasság
  • 139 (xsd:integer)
prop-hu:szélesség
  • É (hu)
  • É (hu)
prop-hu:szélességiFok
  • 47 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvmásodperc
  • 13 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvperc
  • 29 (xsd:integer)
prop-hu:szövegPozíciójaHelyi
  • balra (hu)
  • balra (hu)
prop-hu:típus
  • Kulturális helyszín (hu)
  • Kulturális helyszín (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:év
  • 1987 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Gellért-hegy (hu)
  • Gellért-hegy (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • (hu)
  • Gellért-hegy (hu)
  • (hu)
  • Gellért-hegy (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:halálozásiHely of
is prop-hu:hely of
is foaf:primaryTopic of