Property Value
dbo:abstract
  • A Gemini–3 volt az amerikai Gemini-program első emberes repülése 1965. március 23-án. A Gemini-program fő célja, hogy előkészítse az Apollo-program holdra szállását és kikísérletezze a Hold eléréséhez szükséges eljárásokat. Ennek szellemében a Gemini–3 azzal a céllal indult az űrbe, hogy demonstrálja az űrhajó és a hordozóeszköz alkalmasságát a Mercury-programénál sokkal bonyolultabb és összetettebb feladatok végrehajtására az űrhajó szűzfelszállásán. A repülést hosszú fejlesztési periódus és több ember nélküli teszt előzte meg. A mérnökök a Titan II rakétát választották hordozóeszközként, amely lényegében egyedül volt alkalmas az Egyesült Államok fegyverarzenáljából, hogy egy Gemini méretű és tömegű tárgyat Föld körüli pályára állítson. A tervek között szerepelt, hogy emberszállító űrhajó először végezzen pályamódosítást. A Deke Slayton vezette Űrhajós Iroda választása Gus Grissom parancsnokra és John Young pilótára - mint a korábban az űrhajó gyártójánál, a McDonnellnél az előkészítésben aktívan részt vevő űrhajósokra esett. Az 1965. március 23-i startot követően a két űrhajós 3 Föld körüli fordulatot tett és sikerrel végezték el a történelem első űrbeli manővereit, ezzel bizonyítva, hogy a Gemini, mint űrhajórendszer alkalmas a későbbi tesztekre, a Hold felé vezető út kitaposására a NASA felé. Apróbb, a küldetést nem befolyásoló hibáktól eltekintve az űrhajó tökéletes küldetést repült és az Atlanti-óceánon kissé elhibázott leszállást hajtott végre. A kitűzött célpontot 69 kilométerrel elvétve, a Gemini–3 viszonylag problémás leszállást mutatott be (az űrhajósok a műszerfalnak csapódtak az ejtőernyő rántásától), de a mentőcsapatok hamar biztonságba helyezték az első Gemini űrhajósokat. A siker utat nyitott a többi Gemini űrhajónak, amelyek repülése által az USA fokozatosan a maga javára fordította később az űrversenyt. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 24294 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 35711 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23734359 (xsd:integer)
prop-hu:apogeum
  • 224 (xsd:integer)
prop-hu:crew1Up
prop-hu:crew2Up
prop-hu:előzőRepülés
prop-hu:flights1Up
  • (hu)
  • (hu)
prop-hu:flights2Up
  • (hu)
  • (hu)
prop-hu:földetÉrésHelye
  • 3060.0
prop-hu:földetÉrésIdeje
  • 1965 (xsd:integer)
  • 69391.0
prop-hu:hívójel
  • Molly Brown (hu)
  • Molly Brown (hu)
prop-hu:időtartam
  • 4 (xsd:integer)
  • 14 (xsd:integer)
prop-hu:keringésekSzáma
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:következőRepülés
prop-hu:megtettTávolság
  • 128.0
prop-hu:nssdcId
  • 1965 (xsd:integer)
prop-hu:perigeum
  • 161 (xsd:integer)
prop-hu:periódusFöldKörül
  • 5280.0
prop-hu:position
  • Parancsnok (hu)
  • Pilóta (hu)
  • Parancsnok (hu)
  • Pilóta (hu)
prop-hu:pályahajlásFöldKörül
  • 32 (xsd:integer)
prop-hu:repülésNeve
  • Gemini–3 (hu)
  • Gemini–3 (hu)
prop-hu:repülésjelvény
  • Gemini3.png (hu)
  • Gemini3.png (hu)
prop-hu:start
  • 1965 (xsd:integer)
  • 51840.0
prop-hu:starthely
prop-hu:személyzet
  • John Young pilóta (hu)
  • Virgil Grissom parancsnok (hu)
  • John Young pilóta (hu)
  • Virgil Grissom parancsnok (hu)
prop-hu:személyzetKép
  • Gemini 6 - Backup Crew .jpg (hu)
  • Gemini 6 - Backup Crew .jpg (hu)
prop-hu:személyzetKépaláírás
  • Személyzet (hu)
  • Személyzet (hu)
prop-hu:tartalékSzemélyzet
  • Thomas Stafford pilóta (hu)
  • Walter Schirra parancsnok (hu)
  • Thomas Stafford pilóta (hu)
  • Walter Schirra parancsnok (hu)
prop-hu:terminology
  • Űrhajós (hu)
  • Űrhajós (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:űrhajóTömege
  • 3236 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Gemini–3 (hu)
  • Gemini–3 (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:előzőRepülés of
is prop-hu:következőRepülés of
is foaf:primaryTopic of