| dbo:abstract
|
- Az ékkő (latinul: gemma) vésett díszítésű drágakövek összefoglaló neve. Általában domború ábrázolás esetén kámea, ha homorú, akkor intaglio a neve. Az ókorban a kámeát gemmae caelatae vagy ectupa, az intagliót gemmae sculptae vagy exsculptae néven ismerték. Az ókor korai szakaszában, már a prehellén időktől ismert volt. Asszíriából hengeres kiképzésűek, Egyiptomból erősen domború kámeák (szkarabaiosz/scarabeus ékkövek) ismertek. Ez utóbbi kámeatípus az etruszkoknál is előkerült. Kifejezetten ékkőnek tekinthetők egyes mükénéi leletek. Alapvetően nem díszítőelem, hanem használati tárgy, mivel a vésett felület alkalmas volt nyomatok készítésére, azaz pecsételésre. A görögök szintén használati tárgyként állították elő, pecsétgyűrűkbe foglalták, foglalatban nyakba akasztották. Így vált alkalmassá viasztáblás szerződések hitelesítésére. A későbbiekben egyre inkább dísszé és ékszerré vált. A homorú és domború ékkövek (intaglio és kámea) felhasználási köre is a görögök idején kezdett elválni egymástól. A kámeák inkább gyűrűbe kerültek, az intagliókat akasztották nyakba, vagy varrták ruhára. Sokat nem foglalatba helyeztek, hanem egyszerűen átfúrtak, és így felkötve viselték. A római korra általános díszítmény lett, mindenféle ruhadarabra és használati tárgyra rátették. A 4. századtól egyre kevesebbszer találkozhatunk vele. Ismertek egyedi kidolgozású, művészi igényességgel kidolgozott ékkövek is, ezek közül a leghíresebbek a és a . Az ékkövek változatos méretűek és anyagúak. Gyakorlatilag minden drágakőből készítették, de keményebbekből (zafír, rubin, smaragd) vagy nagyon puhából (opál) ritkábban. Leggyakoribb a hegyikristály, ametiszt, , kalcedon és onyx. Nagyon gyakori az üvegpaszta használata is. Méretük felső határát a kő mérete határozta meg. Alsó határa 5–6 mm körüli. A 6 mm-es átmérővel teljes portrét ábrázol. Alakjuk is változatos, bár a leggyakoribb a szabályosan kerek vagy ovális forma. Az apró kövek vésése nagy szakértelmet igényelt, mégis kevés drágakővésnök neve maradt fenn. Ezek közt van Püthagorasz atyja, , III. Alexandrosz vésnöke (gemmarius), Pürgotelész, vagy Augustus korában Dioszkuridész (mindkettőjükről idősebb Plinius tudósít). (hu)
- Az ékkő (latinul: gemma) vésett díszítésű drágakövek összefoglaló neve. Általában domború ábrázolás esetén kámea, ha homorú, akkor intaglio a neve. Az ókorban a kámeát gemmae caelatae vagy ectupa, az intagliót gemmae sculptae vagy exsculptae néven ismerték. Az ókor korai szakaszában, már a prehellén időktől ismert volt. Asszíriából hengeres kiképzésűek, Egyiptomból erősen domború kámeák (szkarabaiosz/scarabeus ékkövek) ismertek. Ez utóbbi kámeatípus az etruszkoknál is előkerült. Kifejezetten ékkőnek tekinthetők egyes mükénéi leletek. Alapvetően nem díszítőelem, hanem használati tárgy, mivel a vésett felület alkalmas volt nyomatok készítésére, azaz pecsételésre. A görögök szintén használati tárgyként állították elő, pecsétgyűrűkbe foglalták, foglalatban nyakba akasztották. Így vált alkalmassá viasztáblás szerződések hitelesítésére. A későbbiekben egyre inkább dísszé és ékszerré vált. A homorú és domború ékkövek (intaglio és kámea) felhasználási köre is a görögök idején kezdett elválni egymástól. A kámeák inkább gyűrűbe kerültek, az intagliókat akasztották nyakba, vagy varrták ruhára. Sokat nem foglalatba helyeztek, hanem egyszerűen átfúrtak, és így felkötve viselték. A római korra általános díszítmény lett, mindenféle ruhadarabra és használati tárgyra rátették. A 4. századtól egyre kevesebbszer találkozhatunk vele. Ismertek egyedi kidolgozású, művészi igényességgel kidolgozott ékkövek is, ezek közül a leghíresebbek a és a . Az ékkövek változatos méretűek és anyagúak. Gyakorlatilag minden drágakőből készítették, de keményebbekből (zafír, rubin, smaragd) vagy nagyon puhából (opál) ritkábban. Leggyakoribb a hegyikristály, ametiszt, , kalcedon és onyx. Nagyon gyakori az üvegpaszta használata is. Méretük felső határát a kő mérete határozta meg. Alsó határa 5–6 mm körüli. A 6 mm-es átmérővel teljes portrét ábrázol. Alakjuk is változatos, bár a leggyakoribb a szabályosan kerek vagy ovális forma. Az apró kövek vésése nagy szakértelmet igényelt, mégis kevés drágakővésnök neve maradt fenn. Ezek közt van Püthagorasz atyja, , III. Alexandrosz vésnöke (gemmarius), Pürgotelész, vagy Augustus korában Dioszkuridész (mindkettőjükről idősebb Plinius tudósít). (hu)
|
