| dbo:abstract
|
- A geokémia a Föld és egyes részeinek kémiai összetételét vizsgáló tudomány. A kifejezést először (1838-ban) Christian Friedrich Schönbein német vegyész használta. Sokáig főleg érckutatásra használták (geokémiai módszerekkel fedezte fel Gedeon Arzén az 1950-es években a Közép-Mátra érces telérjeit), napjainkra azonban az elméleti földtudományi kutatások fő segédeszközévé vált. Vizsgálja, miként oszlanak el az egyes elemek a különböző kőzetekben, és a radioaktív izotópok arányaiból meghatározza a kőzetek keletkezésének korát. A geokémia fejlődése alapvetően az analitikai módszerek fejlődésének függvénye. Az úgynevezett „klasszikus” vagy „nedves kémiai” módszerekkel csak a főalkotókat (a kőzetek legalább tizedszázalékos koncentrációkban előforduló elegyrészeit) tudták meghatározni, napjaink elemzései egyes elemekből már 10‒7%-nál kisebb mennyiségeket mutatnak ki, és lehetővé teszik, hogy némely elemek izotópjainak arányát akár 4 tizedes pontossággal számolhassuk. Ennek megfelelően a kutatók érdeklődése az 1960-70-es évektől a egyre inkább a nyomelemek felé fordult. Pantó György 2004-es megfogalmazásában a geokémia klasszikus feladatai az utóbbi időben kibővültek a földi litoszféra egészének megismerésével. A Kárpát-medencében az utóbbi időben különösen fontossá váltak a és vizsgálatok. A XX. század második felére a geokémia 3 fő irányban fejlődött: 1. : litoszféra, , , óceánok geokémiája; 2. : ásványi nyersanyagok kutatása (területi geokémia); 3. : toxikus elemek, vegyületek felhalmozódása és mozgása; (hu)
- A geokémia a Föld és egyes részeinek kémiai összetételét vizsgáló tudomány. A kifejezést először (1838-ban) Christian Friedrich Schönbein német vegyész használta. Sokáig főleg érckutatásra használták (geokémiai módszerekkel fedezte fel Gedeon Arzén az 1950-es években a Közép-Mátra érces telérjeit), napjainkra azonban az elméleti földtudományi kutatások fő segédeszközévé vált. Vizsgálja, miként oszlanak el az egyes elemek a különböző kőzetekben, és a radioaktív izotópok arányaiból meghatározza a kőzetek keletkezésének korát. A geokémia fejlődése alapvetően az analitikai módszerek fejlődésének függvénye. Az úgynevezett „klasszikus” vagy „nedves kémiai” módszerekkel csak a főalkotókat (a kőzetek legalább tizedszázalékos koncentrációkban előforduló elegyrészeit) tudták meghatározni, napjaink elemzései egyes elemekből már 10‒7%-nál kisebb mennyiségeket mutatnak ki, és lehetővé teszik, hogy némely elemek izotópjainak arányát akár 4 tizedes pontossággal számolhassuk. Ennek megfelelően a kutatók érdeklődése az 1960-70-es évektől a egyre inkább a nyomelemek felé fordult. Pantó György 2004-es megfogalmazásában a geokémia klasszikus feladatai az utóbbi időben kibővültek a földi litoszféra egészének megismerésével. A Kárpát-medencében az utóbbi időben különösen fontossá váltak a és vizsgálatok. A XX. század második felére a geokémia 3 fő irányban fejlődött: 1. : litoszféra, , , óceánok geokémiája; 2. : ásványi nyersanyagok kutatása (területi geokémia); 3. : toxikus elemek, vegyületek felhalmozódása és mozgása; (hu)
|
