Property Value
dbo:abstract
  • George Andrew Reisner (Indianapolis, 1867. november 5. – Gíza, 1942. június 6.) amerikai régész és egyiptológus. Nagyszülei a németországi Wormsból vándoroltak ki. Első feltárásait Dzsebel Barkal (Napata) környékén, a Szent Hegyen végezte, majd tevékenységét kiterjesztette egész Núbiára. Elsőként tanulmányozta Núbia korai kultúráit, így az A csoport és a temetőit, amelyek közül az előbbi az egyiptomi Nagada-kultúrával, a második a Középbirodalommal egyidős. A kapcsán feltételezte, hogy a kermai uralkodók eredetileg egyiptomi helytartók voltak, akik függetlenedtek. Ezzel párhuzamosan elkészítette a kúsi alkirályok listáját. A későbbiekben Egyiptomban is ásatott a nagyobb piramismezőkön. Gízában megtalálta I. Hotepheresz sírját, majd az előkelők gízai és memphiszi masztabáival foglalkozott. Reisner ugyan a korai régészek generációjához tartozott, de ellentétben sok egykorú kollégával, ásatásait nagy szakszerűséggel, alapos dokumentációval végezte. Részletes vázlatokat és a lehetőségek szerint fényképeket készített mindenről. Alapossága Flinders Petrie módszereihez hasonlítható. (hu)

dbo:citizenship
dbo:mainInterest
dbo:nationality
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 780932 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 6062 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23867254 (xsd:integer)
prop-hu:egyébDiplomái
  • jogi, sémi nyelvek, ékírás, egyiptológia (hu)

prop-hu:felsőoktatásiIntézmény
prop-hu:halálDátuma
  • 1942 (xsd:integer)
prop-hu:halálHelye
  • Gíza (hu)
  • Gíza (hu)
prop-hu:másIntézmény
prop-hu:nemzetiség
  • amerikai (hu)
  • amerikai (hu)
prop-hu:név
  • George Andrew Reisner (hu)
  • George Andrew Reisner (hu)
prop-hu:place
  • Cambridge (hu)
  • Leipzig (hu)
  • Cairo (hu)
  • Cambridge (hu)
  • Leipzig (hu)
  • Cairo (hu)
prop-hu:publisher
  • Harvard University Press (hu)
  • J. C. Hinrichs (hu)
  • Peabody Museum of Harvard University (hu)
  • The Riverside Press (hu)
  • Impr. de l'Institut français d'archéologie orientale (hu)

prop-hu:szakterület
prop-hu:születésDátuma
  • --11-05
prop-hu:születésHelye
prop-hu:title
  • A history of the Giza Necropolis (hu)
  • Amulets (hu)
  • Canopics (hu)
  • Early dynastic cemeteries of Naga-ed-Dêr (hu)
  • Excavations at Kerma (hu)
  • Harvard excavations at Samaria, 1908-1910 (hu)
  • The Egyptian conception of immortality (hu)
  • Mycerinus, the temples of the third pyramid at Giza, (hu)
  • The development of the Egyptian tomb down to the accession of Cheops (hu)

prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 1907 (xsd:integer)
  • 1908 (xsd:integer)
  • 1912 (xsd:integer)
  • 1923 (xsd:integer)
  • 1924 (xsd:integer)
  • 1931 (xsd:integer)
  • 1936 (xsd:integer)
  • 1942 (xsd:integer)
  • 1967 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • George Andrew Reisner (hu)
  • George Andrew Reisner (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • George Andrew Reisner (hu)
  • George Andrew Reisner (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of