| dbo:abstract
|
- A Glass–Steagall-törvény az 1933-as amerikai banktörvény azon négy mellékét jelenti, mely szétválasztja a kereskedelmi és a befektetési banktevékenységeket. (A közös név a törvény kongresszusi támogatóitól származik: Carter Glass szenátor, illetve Henry B. Steagall képviselő. Egy másik törvénynek 1932-ből, amelyet szintén Glass–Steagall-törvénynek neveznek, ugyanők voltak a támogatói.) A kereskedelmi és befektetési pénzügyek szétválasztása megakadályozta az értékpapírforgalmazókat és a befektetési bankokat abban, hogy betétfiókokat vezethessenek, valamint a kereskedelmi Federal Reserve bankokat az alábbiakban:
* nem-kormányzati értékpapírok kereskedelme
* a saját célú befektetés nem befektetési fokozatú értékpapírokba
* nem-kormányzati értékpapírok jegyzése,
* részszerzés a fenti tevékenységekben érdekelt vállalatokban. A korai 1960-as évektől a szövetségi bankfelügyelők értelmezése szerint a törvény engedi a kereskedelmi bankoknak, de különösen azon leányvállalataiknak, hogy részt vegyenek a bővülő értékpapírpiaci tevékenységekben. Kongresszusi erőfeszítések "a Glass–Steagall-törvény hatályon kívül helyezésére" - utalva a négy tiltó rendelkezésre (aztán általában csak a kapcsolatokat korlátozó két mellékre), az 1999-es Gramm–Leach–Bliley-törvényben teljesedtek ki. Ez helyezte hatályon kívül azt a két korlátozó rendelkezést, mely tiltotta a bankok és értékpapír-kereskedőcégek kölcsönös részesedését. Addigra sok megfigyelő azzal érvelt, hogy a Glass–Steagall már "halott". Legnevezetesebb a Citibank 1998-as betársulása a Salomon Smith Barney-ba, az egyik legnagyobb amerikai értékpapírcégbe, melyet a Federal Reserve Board akkori értelmezése szerint hagytak jóvá. 1999 novemberében, Bill Clinton elnök nyilvánosan kijelentette, hogy "a Glass–Steagall-törvény már nem helyénvaló". Egyes elemzők úgy vélik, hogy a korlátozások feloldása fontos szerepet játszott a 2007-2008-as pénzügyi válság kialakulásában. Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász, például azzal érvelt, hogy "a Glass-Steagall hatályon kívül helyezése hozta össze a befektetési és a kereskedelmi bankokat, melyben a befektetési bankok kultúrája jött ki győztesként" A Federal Reserve szakértői, mint például a jegybank elnöke, Ben Bernanke, azzal érveltek, hogy a pénzügyi válságban szerepet játszó tevékenységeket a Glass–Steagall-törvény nem tiltotta vagy szabályozta. (hu)
- A Glass–Steagall-törvény az 1933-as amerikai banktörvény azon négy mellékét jelenti, mely szétválasztja a kereskedelmi és a befektetési banktevékenységeket. (A közös név a törvény kongresszusi támogatóitól származik: Carter Glass szenátor, illetve Henry B. Steagall képviselő. Egy másik törvénynek 1932-ből, amelyet szintén Glass–Steagall-törvénynek neveznek, ugyanők voltak a támogatói.) A kereskedelmi és befektetési pénzügyek szétválasztása megakadályozta az értékpapírforgalmazókat és a befektetési bankokat abban, hogy betétfiókokat vezethessenek, valamint a kereskedelmi Federal Reserve bankokat az alábbiakban:
* nem-kormányzati értékpapírok kereskedelme
* a saját célú befektetés nem befektetési fokozatú értékpapírokba
* nem-kormányzati értékpapírok jegyzése,
* részszerzés a fenti tevékenységekben érdekelt vállalatokban. A korai 1960-as évektől a szövetségi bankfelügyelők értelmezése szerint a törvény engedi a kereskedelmi bankoknak, de különösen azon leányvállalataiknak, hogy részt vegyenek a bővülő értékpapírpiaci tevékenységekben. Kongresszusi erőfeszítések "a Glass–Steagall-törvény hatályon kívül helyezésére" - utalva a négy tiltó rendelkezésre (aztán általában csak a kapcsolatokat korlátozó két mellékre), az 1999-es Gramm–Leach–Bliley-törvényben teljesedtek ki. Ez helyezte hatályon kívül azt a két korlátozó rendelkezést, mely tiltotta a bankok és értékpapír-kereskedőcégek kölcsönös részesedését. Addigra sok megfigyelő azzal érvelt, hogy a Glass–Steagall már "halott". Legnevezetesebb a Citibank 1998-as betársulása a Salomon Smith Barney-ba, az egyik legnagyobb amerikai értékpapírcégbe, melyet a Federal Reserve Board akkori értelmezése szerint hagytak jóvá. 1999 novemberében, Bill Clinton elnök nyilvánosan kijelentette, hogy "a Glass–Steagall-törvény már nem helyénvaló". Egyes elemzők úgy vélik, hogy a korlátozások feloldása fontos szerepet játszott a 2007-2008-as pénzügyi válság kialakulásában. Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász, például azzal érvelt, hogy "a Glass-Steagall hatályon kívül helyezése hozta össze a befektetési és a kereskedelmi bankokat, melyben a befektetési bankok kultúrája jött ki győztesként" A Federal Reserve szakértői, mint például a jegybank elnöke, Ben Bernanke, azzal érveltek, hogy a pénzügyi válságban szerepet játszó tevékenységeket a Glass–Steagall-törvény nem tiltotta vagy szabályozta. (hu)
|
