Property Value
dbo:abstract
  • A go egy kínai eredetű, körülbelül négyezer éves táblajáték. Az európai elnevezés a japán go (碁) karakterből ered, de a japánok inkább igo (囲碁) néven nevezik, és a go elnevezést fenntartják a gomoku nevű játékra, amely nálunk amőbaként ismert. A kínaiak veicsi (圍棋) néven emlegetik, ami területfoglalós táblajátékot jelent. Koreában baduk (바둑) néven ismert. A go két játékos által játszható játék, mely viszonylag egyszerű szabályrendszere ellenére stratégiai lehetőségekben gazdag. sakkmester és go játékos mondta: „Míg a sakk barokkos szabályait csak az ember alkothatta, a go szabályrendszere annyira elegáns, szervezett és szigorúan logikus, hogy ha léteznek még az univerzumban máshol intelligens életformák, azok szinte biztos, hogy játszanak gót.” A két játékos felváltva helyezi a táblára fekete és fehér köveit egy 19×19 mezős táblán (kezdők gyakran játszanak kisebb, 9×9 és 13×13-as táblákon). A játék célja, hogy a játékosok egyike nagyobb területet foglaljon el (kerítsen körbe) köveivel, mint az ellenfele. A már táblára helyezett kövek nem mozdíthatóak el, kivéve, ha elfogják azt. A játék végén az elfoglalt területeket és elkapott köveket számolják össze, hogy kiderüljön, ki szerzett több pontot. A játékot fel is lehet adni, ekkor értelemszerűen a másik játékos győz. A go az ősi Kínából származik. Régészeti leletek bizonyítják, hogy a játék korai verzióját egy 17×17-es táblán játszották, de amikorra a játék eljutott Koreába és Japánba az 5. illetve 7. században, már a 19×19-es tábla volt használatos. A 2008-ra több mint 40 millióan játszották a játékot világszerte, túlnyomórészt kelet-ázsiaiak. 2012 májusában a 74 ország és négy, több országot magában foglaló szövetség volt tagja. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 12408 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 43645 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23515090 (xsd:integer)
prop-hu:accd
  • 20130110 (xsd:integer)
  • 2007-11-12 (xsd:date)
  • 2011-10-09 (xsd:date)
prop-hu:archd
  • 2008-03-16 (xsd:date)
  • 2012-01-22 (xsd:date)
  • 2012-03-04 (xsd:date)
prop-hu:aurl
prop-hu:cím
  • A Journey In Search of the Origins of Go (hu)
  • A Survey of the best in Go Equipment (hu)
  • Getting the Go-ahead (hu)
  • Go and Go-Moku (hu)
  • Go for Beginners (hu)
  • Go in the Classics (hu)
  • Go in the Classics : the Tso-chuan (hu)
  • Go: A Complete Introduction to the Game (hu)
  • Japanese Prints and the World of Go (hu)
  • Learn to Play Go (hu)
  • One Giant Leap For Go (hu)
  • Sufficient but Not Necessary: Two Eyes and Seki in Go (hu)
  • The Book of Go (hu)
  • The Go Player's Almanac (hu)
  • The GoGoD Encyclopaedia (hu)

prop-hu:date
  • 2020 (xsd:integer)
  • 20201020223925 (xsd:decimal)
prop-hu:elér
  • 20130110 (xsd:integer)
  • 2013-01-10 (xsd:date)
prop-hu:fejezetcím
  • The Four Accomplishments (hu)
  • The Four Accomplishments (hu)
prop-hu:hely
  • New York (hu)
  • Kagawa (hu)
  • Tokio (hu)
  • New York (hu)
  • Kagawa (hu)
  • Tokio (hu)
prop-hu:isbn
  • 0 (xsd:integer)
  • 1 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • 978 (xsd:integer)
prop-hu:játékidő
  • változó, 20–90 perc (hu)
  • változó, 20–90 perc (hu)
prop-hu:játékosok
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:kiadás
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:kiadásDátuma
  • Csou-dinasztiától napjainkig (hu)
  • Csou-dinasztiától napjainkig (hu)
prop-hu:kiadó
  • Pantheon (hu)
  • Courier Dover Publications (hu)
  • Games of Go on Disc (hu)
  • Good Move Press (hu)
  • Kiseido Publishers (hu)
  • Kiseido Publishing Company (hu)
  • Sterling Publishers (hu)
  • University of Cambridge (hu)
  • Yutopian Enterprises (hu)
  • Pantheon (hu)
  • Courier Dover Publications (hu)
  • Games of Go on Disc (hu)
  • Good Move Press (hu)
  • Kiseido Publishers (hu)
  • Kiseido Publishing Company (hu)
  • Sterling Publishers (hu)
  • University of Cambridge (hu)
  • Yutopian Enterprises (hu)
prop-hu:kor
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Tuchola 026.jpg (hu)
  • Tuchola 026.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Egy gojátszma állása (hu)
  • Egy gojátszma állása (hu)
prop-hu:közreműködők
  • szerk. Richard Bozulich (hu)
  • szerk. Richard Bozulich (hu)
prop-hu:műfaj
  • táblás játék, stratégiai játék (hu)
  • táblás játék, stratégiai játék (hu)
prop-hu:név
  • Go (hu)
  • Go (hu)
prop-hu:oldal
  • 7 (xsd:integer)
  • 16 (xsd:integer)
  • 19 (xsd:integer)
  • 55 (xsd:integer)
  • 142 (xsd:integer)
prop-hu:periodika
  • Go World (hu)
  • Svenks Go Tidning (hu)
  • Taiwan review (hu)
  • Go World (hu)
  • Svenks Go Tidning (hu)
  • Taiwan review (hu)
prop-hu:szerző
  • Cho Chikun (hu)
  • Donald L. Potter (hu)
  • Edward Lasker (hu)
  • Iwamoto Kaoru (hu)
  • Janice Kim, Soo-hyun Jeong (hu)
  • John Fairbairn (hu)
  • John Fairbairn, T. Mark Hall (hu)
  • Matthews Charles (hu)
  • Mike Peng, Mark Hall (hu)
  • Pat Gao (hu)
  • Richar Bozulich (hu)
  • Shirakawa Masayoshi (hu)
  • William Cobb (hu)
  • William Pinckard (hu)
  • Cho Chikun (hu)
  • Donald L. Potter (hu)
  • Edward Lasker (hu)
  • Iwamoto Kaoru (hu)
  • Janice Kim, Soo-hyun Jeong (hu)
  • John Fairbairn (hu)
  • John Fairbairn, T. Mark Hall (hu)
  • Matthews Charles (hu)
  • Mike Peng, Mark Hall (hu)
  • Pat Gao (hu)
  • Richar Bozulich (hu)
  • Shirakawa Masayoshi (hu)
  • William Cobb (hu)
  • William Pinckard (hu)
prop-hu:szám
  • 2 (xsd:integer)
  • 37 (xsd:integer)
  • 42 (xsd:integer)
  • 57 (xsd:integer)
prop-hu:tudás
  • stratégia, taktika, megfigyelés (hu)
  • stratégia, taktika, megfigyelés (hu)
prop-hu:url
prop-hu:véletlenSzerepe
  • nincs (hu)
  • nincs (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:év
  • 1960 (xsd:integer)
  • 1977 (xsd:integer)
  • 1984 (xsd:integer)
  • 1985 (xsd:integer)
  • 1989 (xsd:integer)
  • 1992 (xsd:integer)
  • 1994 (xsd:integer)
  • 1996 (xsd:integer)
  • 1997 (xsd:integer)
  • 2001 (xsd:integer)
  • 2002 (xsd:integer)
  • 2005 (xsd:integer)
  • 2007 (xsd:integer)
prop-hu:évfolyam
  • 96 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Go (játék) (hu)
  • Go (játék) (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of