| dbo:abstract
|
- A Goncourt-díj (Prix Goncourt) egy francia irodalmi díj, melyet az év "legjobb és legképzelettelibb prózai művének" ajánlanak. Edmond de Goncourt – a sikeres szerző, kritikus és kiadó – az egész vagyonát a alapítványára hagyományozta, mely 1903 óta ajánl fel díjat Edmond testvére és munkatársa, Jules Alfred Huot de Goncourt, (1830-1870) tiszteletére. A döntőbizottság hagyományosan a Drouant étteremben (Chez Drouant) szokott összegyűlni minden hónap első keddjén. A díj, melyhez jelképesen csak egy 10 eurós csekket állítanak ki, hatalmas hírnévvel jár és a szerző művei iránt ugrásszerűen megnő a kereslet. A díjat egy szerző csak egy alkalommal kaphatja meg, egyszer azonban mégis előfordult, hogy valaki kétszer is megkapta. Romain Gary először 1956-ban a Les racines du ciel (Az ég gyökerei) című művéért vehette át a díjat, majd 1975-ben Émile Ajar álnéven ismét őt találták a legjobbnak La vie devant soi (Előttem az élet) című, magyarra is lefordított könyvéért. Gary megpróbálta visszautasítani a díjat, de a döntőbizottság akkori elnöke kijelentette: „A Goncourt-díj olyan, mint a születés vagy a halál, sem elfogadni, sem elutasítani nem lehet”. Néhány ismertebb díjazott író: Marcel Proust, , Simone de Beauvoir, Georges Duhamel, , . Néhány alkalommal ellentmondásosra sikeredett a díjazás. Ezek közül a leghíresebb az 1919-es Marcel Proust-nak ítélt díj volt, ugyanis az olvasók Les Croix de bois (Fa keresztek) című műre szavaztak (mely az I. világháborúról szólt), a következő okok miatt:
* a díjat ígéretes fiatal szerzőknek szokás adni, míg Proust már 48 volt;
* mindez az első világháború után történt, ahol Dorgelès is harcolt, míg Proust asztmája miatt egészségügyileg alkalmatlan volt a harcra;
* Dorgelès regénye hazafiasságtól duzzadt ki, míg Prousté politikától mentesen egy társadalmi, pszichológiai eszmefuttatás volt. Ezeket az érveket persze a mai kritika már teljesen átértékelte. (hu)
- A Goncourt-díj (Prix Goncourt) egy francia irodalmi díj, melyet az év "legjobb és legképzelettelibb prózai művének" ajánlanak. Edmond de Goncourt – a sikeres szerző, kritikus és kiadó – az egész vagyonát a alapítványára hagyományozta, mely 1903 óta ajánl fel díjat Edmond testvére és munkatársa, Jules Alfred Huot de Goncourt, (1830-1870) tiszteletére. A döntőbizottság hagyományosan a Drouant étteremben (Chez Drouant) szokott összegyűlni minden hónap első keddjén. A díj, melyhez jelképesen csak egy 10 eurós csekket állítanak ki, hatalmas hírnévvel jár és a szerző művei iránt ugrásszerűen megnő a kereslet. A díjat egy szerző csak egy alkalommal kaphatja meg, egyszer azonban mégis előfordult, hogy valaki kétszer is megkapta. Romain Gary először 1956-ban a Les racines du ciel (Az ég gyökerei) című művéért vehette át a díjat, majd 1975-ben Émile Ajar álnéven ismét őt találták a legjobbnak La vie devant soi (Előttem az élet) című, magyarra is lefordított könyvéért. Gary megpróbálta visszautasítani a díjat, de a döntőbizottság akkori elnöke kijelentette: „A Goncourt-díj olyan, mint a születés vagy a halál, sem elfogadni, sem elutasítani nem lehet”. Néhány ismertebb díjazott író: Marcel Proust, , Simone de Beauvoir, Georges Duhamel, , . Néhány alkalommal ellentmondásosra sikeredett a díjazás. Ezek közül a leghíresebb az 1919-es Marcel Proust-nak ítélt díj volt, ugyanis az olvasók Les Croix de bois (Fa keresztek) című műre szavaztak (mely az I. világháborúról szólt), a következő okok miatt:
* a díjat ígéretes fiatal szerzőknek szokás adni, míg Proust már 48 volt;
* mindez az első világháború után történt, ahol Dorgelès is harcolt, míg Proust asztmája miatt egészségügyileg alkalmatlan volt a harcra;
* Dorgelès regénye hazafiasságtól duzzadt ki, míg Prousté politikától mentesen egy társadalmi, pszichológiai eszmefuttatás volt. Ezeket az érveket persze a mai kritika már teljesen átértékelte. (hu)
|
