Property Value
dbo:abstract
  • Gordon Ferenc (Budapest, 1893. február 12. – Buenos Aires, 1971. augusztus 18.) magyar részvénytársasági igazgató, kisgazdapárti politikus, miniszter, diplomata. Budapesten a Kereskedelmi Akadémián végzett, majd Hamburgban politikai gazdaságtant tanult. 1912-ben a szolgálatába lépett, a bank érdekkörébe tartozó Corvin Áruház Rt. igazgatója volt (1924–1946). A húszas-harmincas években több közgazdasági tárgyú cikket írt hazai és külföldi szaklapokba. 1934-től a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt tagja. A II. világháború idején bekapcsolódott a függetlenségi mozgalomba. Jó viszonyt tartott fenn a Magyarországi Szociáldemokrata Párt vezetőivel, 1943-ban közreműködött az FKgP-MSZDP pártszövetség megkötésének előkészítésében. Tildy Zoltán szűkebb baráti köréhez tartozott. 1945 után átvette az FKgP gazdasági osztályának vezetését. 1945 augusztusában a Pesti Hazai Első Takarékpénztár ügyvezető igazgatója lett. Ngy.-i képviselő az FKgP listáján (1945–46). Pénzügyminiszter (1945–46), majd berni követ (1946–1947). Ezután lemondott állásáról, nyugaton maradt. Később Argentínában telepedett le, ahol nyugdíjazásáig a Siemens-művek közgazdasági tanácsadójaként működött. (hu)

dbo:predecessor
dbo:successor
dbo:wikiPageID
  • 1536796 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4024 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21295796 (xsd:integer)
prop-hu:előd
prop-hu:halálozásiDátum
  • 1971 (xsd:integer)
prop-hu:halálozásiHely
prop-hu:képméret
  • 220 (xsd:integer)
prop-hu:megnevezés
  • pénzügyminisztere (hu)
  • pénzügyminisztere (hu)
prop-hu:név
  • Gordon Ferenc (hu)
  • Gordon Ferenc (hu)
prop-hu:születésiDátum
  • 1893 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
prop-hu:terminusKezdete
  • --11-15
prop-hu:terminusVége
  • 1946 (xsd:integer)
prop-hu:utód
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:állam
  • Magyarország (hu)
  • Magyarország (hu)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Gordon Ferenc (hu)
  • Gordon Ferenc (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • pénzügyminisztere (hu)
  • Gordon Ferenc (hu)
  • pénzügyminisztere (hu)
  • Gordon Ferenc (hu)
is dbo:predecessor of
is dbo:successor of
is prop-hu:előd of
is prop-hu:előző of
is prop-hu:utód of
is foaf:primaryTopic of