Property Value
dbo:abstract
  • A Gravitation (グラビテーション; Gurabitéson; Hepburn: Gurabitēshon) sónen ai mangasorozata, amelyből animesorozat is készült rendezésében. A történet Sindó Súicsi és együttese, a BAD LUCK kísérleteiről szól, hogy Japán híres együttese legyenek. Ennek megfelelően az anime rengeteg zenét, változatos karaktereket, számos komikus jelenetet tartalmaz, miközben megjelenik a dráma, az erőszak, és a nemi erőszak is. A manga 2002-ben 12 kötet után hivatalosan megszűnt, de az interneten azóta is számos folytatólagos fejezet tűnt fel. A manga hivatalos angol kiadója a Tokyopop, amely a The Gravitation című regényt is megjelentette 2006. március 7-én. A Gravitation folytatása a Gravitation: Voice of Temptation ugyanazon szerzőtől, ami 2006. július 11-én jelent meg. A mangasorozat magyar kiadója a Mangattack, az első kötet 2008 novemberében jelent meg. A kétrészes OVA változatot 1999-ben, a 13 részes televíziós sorozatot 2000. október 4. és 2001. január 10. között mutatta be és sugározta a WOWOW japán műholdas televízió. A Muramaki Maki-féle mangának csak nagyjából az első 8 kötete került feldolgozásra ezekben. A TV és OVA változatok észak-amerikai jogtulajdonosa a , amely 4 DVD-t jelentetett meg belőlük. Magyarországon az animesorozatot az A+, majd az Animax vetítette felirattal. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 141108 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 11219 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23564767 (xsd:integer)
prop-hu:antológia
  • Genzo (hu)
  • Genzo (hu)
prop-hu:csatorna
prop-hu:csíkSzín
  • B0C4DE (hu)
  • B0C4DE (hu)
prop-hu:cím
  • Gravitation (hu)
  • Gravitation EX (hu)
  • Gravitation: Lyrics of Love (hu)
  • Gravitation (hu)
  • Gravitation EX (hu)
  • Gravitation: Lyrics of Love (hu)
prop-hu:date
  • 2018 (xsd:integer)
prop-hu:elsőEpizódSugárzása
  • 2000 (xsd:integer)
prop-hu:elsőFejezetMegjelenése
  • 1996 (xsd:integer)
  • 2004 (xsd:integer)
prop-hu:elsőMegjelenése
  • 1999 (xsd:integer)
prop-hu:epizódCíme
  • Szívvel, lélekkel (hu)
  • Az elme rejtekén (hu)
  • Elakadó lélegzet (hu)
  • Földszint (hu)
  • Kanyargós utakon (hu)
  • Kész őrület (hu)
  • Mi mást kívánhatnék? (hu)
  • Ravasz terv (hu)
  • Se füle, se farka (hu)
  • Titkok napja (hu)
  • Track-1 Gravitation (hu)
  • Track-10 Heads or tails (hu)
  • Track-11 Secret day (hu)
  • Track-12 Breathless (hu)
  • Track-13 Got it all (hu)
  • Track-2 Live in soul (hu)
  • Track-3 Stray heart (hu)
  • Track-4 Wave Shock (hu)
  • Track-5 Winding road (hu)
  • Track-6 Shady scheme (hu)
  • Track-7 Ground zero (hu)
  • Track-8 Song and song (hu)
  • Track-9 The deepest brain (hu)
  • Vad szív (hu)
  • Vonzásban (hu)
  • Énekelj, énekelj (hu)
  • Szívvel, lélekkel (hu)
  • Az elme rejtekén (hu)
  • Elakadó lélegzet (hu)
  • Földszint (hu)
  • Kanyargós utakon (hu)
  • Kész őrület (hu)
  • Mi mást kívánhatnék? (hu)
  • Ravasz terv (hu)
  • Se füle, se farka (hu)
  • Titkok napja (hu)
  • Track-1 Gravitation (hu)
  • Track-10 Heads or tails (hu)
  • Track-11 Secret day (hu)
  • Track-12 Breathless (hu)
  • Track-13 Got it all (hu)
  • Track-2 Live in soul (hu)
  • Track-3 Stray heart (hu)
  • Track-4 Wave Shock (hu)
  • Track-5 Winding road (hu)
  • Track-6 Shady scheme (hu)
  • Track-7 Ground zero (hu)
  • Track-8 Song and song (hu)
  • Track-9 The deepest brain (hu)
  • Vad szív (hu)
  • Vonzásban (hu)
  • Énekelj, énekelj (hu)
prop-hu:epizódSzáma
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • 5 (xsd:integer)
  • 6 (xsd:integer)
  • 7 (xsd:integer)
  • 8 (xsd:integer)
  • 9 (xsd:integer)
  • 10 (xsd:integer)
  • 11 (xsd:integer)
  • 12 (xsd:integer)
  • 13 (xsd:integer)
prop-hu:epizódok
  • 2 (xsd:integer)
  • 13 (xsd:integer)
prop-hu:idegenKarakteresCím
  • グラビテーション (hu)
  • グラビテーション (hu)
prop-hu:kiadó
prop-hu:kötetek
  • 2 (xsd:integer)
  • 12 (xsd:integer)
prop-hu:micsoda
  • Manga (hu)
  • Manga (hu)
prop-hu:műfaj
prop-hu:nyelv
  • magyar (hu)
  • japán (hu)
  • magyar (hu)
  • japán (hu)
prop-hu:nyelvkód
  • ja (hu)
  • ja (hu)
prop-hu:ország
  • Japán (hu)
  • Japán (hu)
prop-hu:rendező
prop-hu:stúdió
prop-hu:sugárzás
  • 2000 (xsd:integer)
  • 2001 (xsd:integer)
  • 2007 (xsd:integer)
  • --11-01
  • --11-08
  • --11-15
  • --11-22
  • --11-29
  • --12-07
  • --12-13
  • --12-20
  • igen (hu)
prop-hu:url
prop-hu:utolsóEpizódSugárzása
  • 2001 (xsd:integer)
prop-hu:utolsóFejezetMegjelenése
  • 2002 (xsd:integer)
prop-hu:utolsóMegjelenése
  • 1999 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:wpÁtírás
  • Gurabitéson (hu)
  • Gurabitéson (hu)
prop-hu:író
dct:subject
rdfs:label
  • Gravitation (hu)
  • Gravitation (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of