Property Value
dbo:Work/runtime
  • 58.416666666666664
dbo:abstract
  • A Greatest Hits Vol. 2. a svéd ABBA együttes 1979 októberében megjelent második válogatásalbuma, mely egybeesett az Észak-Amerikai és Európai (1979. szeptember és november közötti) turnéjukkal. A megjelénés egy évre esett a hatodik súdióalbum, a Voulez-Vous kiadásával. A válogatás albumra került fel először a Gimme! Gimme! Gimme! (A Man After Midnight) című dal is, mely 1979. október 2-án jelent meg. Az albumon kizárólag az 1976 és 1979 között rögzített slágerek hallhatóak, melyek az Arrival, ABBA: The Album és a Voulez-Vous anyagaiból tevődik össze, valamint hallható a lemezen a Summer Night City című dal is, mely nem került fel stúdióalbumra. A Rock Me ez alól kivételt képez, ugyanis a dal 1975-ben jelent meg először az Abba-n. Az Angeleyes című dal az Egyesült Királyságbeli siker miatt került fel a nagylemezre, mely korábban a Voulez-Vous című dallal volt hallható egy kislemezen, de megjelent a dal az I Wonder (Departure) című dallal együtt is. A Greatest Hits vol. 2. Japánban nagy sikert aratott, több mint 920 000 darabot értékesítettek belőle. Akkoriban ez volt a nem hazai művészek közül a legkeresettebb album. Ugyanebben az időszakban Michael Jackson Thriller és a Flashdance című filmzene több mint 1 000 000 példányban kelt el. Az Egyesült Államokban arany minősítést ért el. (hu)

dbo:artist
dbo:previousWork
dbo:producer
dbo:recordLabel
dbo:runtime
  • 3505.000000 (xsd:double)
dbo:subsequentWork
dbo:title
  • Greatest Hits vol. 2. (hu)
  • Greatest Hits vol. 2. (hu)
dbo:wikiPageID
  • 599425 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 8964 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23515234 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • Greatest Hits vol. 2. (hu)
  • Greatest Hits vol. 2. (hu)
prop-hu:előadó
prop-hu:előadóKronológia
prop-hu:előző
prop-hu:felvételvolek
  • 1974 (xsd:integer)
prop-hu:hossz
  • 3505.0
prop-hu:jelenlegi
  • Greatest Hits vol. 2. (hu)
  • Greatest Hits vol. 2. (hu)
prop-hu:kiadó
  • RCA Victor (Brazília) (hu)
  • Septima (Svédország) (hu)
  • RCA Victor (Brazília) (hu)
  • Septima (Svédország) (hu)
prop-hu:kislemez
prop-hu:kislemez1dátum
  • 1978 (xsd:integer)
prop-hu:kislemez2dátum
  • 1979 (xsd:integer)
prop-hu:kritikák
  • * Allmusic (hu)
  • * Allmusic (hu)
prop-hu:következő
  • Gracias Por La Música (hu)
  • Gracias Por La Música (hu)
prop-hu:megjelent
prop-hu:producer
prop-hu:stílus
  • pop, disco (hu)
  • pop, disco (hu)
prop-hu:típus
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Greatest Hits Vol. 2 (ABBA-album) (hu)

owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:previousWork of
is dbo:subsequentWork of
is prop-hu:albumon of
is prop-hu:előző of
is foaf:primaryTopic of