Property Value
dbo:abstract
  • A gráf a matematikai gráfelmélet és a számítógéptudomány egyik alapvető fogalma. A gráf dolgok (csomópontok, csúcsok) és rajtuk értelmezett összeköttetések (élek) halmaza. Egy gráfot megadhatunk csúcsainak és éleinek felsorolásával, vagy szemléletesebben egy diagram formájában, ahol a pontok felelnek meg a gráf csúcsainak, az őket összekötő ívek pedig az éleknek. A két megadási mód ekvivalens, azaz a gráf pusztán egy struktúra, semmilyen megjelenítési információt nem tartalmaz, így különböző diagramok is tartozhatnak ugyanahhoz a gráfhoz. Alapértelmezésben a gráf irányítatlan, azaz nem teszünk különbséget „A-ból B-be”, illetve „B-ből A-ba” menő élek között. Ezzel szemben az irányított gráfokban (angolosan: digráf) a két iránynak irányított élek felelnek meg. Szintén alapértelmezésben, a gráf csúcsai címkézettek, azaz meg lehet különböztetni őket. Bizonyos problémák azonban könnyebben kezelhetők, ha nem különböztetjük meg a csúcspontokat. Persze egy-egy csúcspont így is megkülönböztethető maradhat egyéb jellemzőik alapján, mint például a vele szomszédos csúcsok száma. Hasonlóan, a gráf élei alapértelmezésben címkézettek, de előfordulhat hogy ezt nem követeljük meg. Az olyan gráfok, amikben sem a csúcspontok, sem az élek nem címkézettek, címkézetlen gráfok. Megjegyzés: a „címkézés” szó más kontextusban is elfordul a gráfoknál, itt most az élek-csúcsok megkülönböztetésére szolgáló címkékkel foglalkoztunk. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 79919 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 23095 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22635624 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Gráf (hu)
  • Gráf (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:adatStruktúra of
is prop-hu:adatstruktúra of
is foaf:primaryTopic of