Property |
Value |
dbo:abstract
|
- Gyurcsány Ferenc (Pápa, 1961. június 4. –) magyar politikus és üzletember. 2004. szeptember 29-étől 2009. április 14-éig a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, 2006-tól országgyűlési képviselő, 2007-től 2009-ig a Magyar Szocialista Párt, 2010-től pedig pártja Demokratikus Koalíció Platformjának, majd az abból vezetésével 2011-ben alakult Demokratikus Koalíció pártnak az elnöke és frakcióvezetője. Politikai pályafutását az 1980-as években a KISZ-ben kezdte, ahol a Központi Bizottság titkári posztjáig emelkedett, majd a 90-es években üzleti tevékenységet folytatott. 2000-ben belépett az MSZP-be, 2003 májusa és 2004 szeptembere között a Medgyessy-kormány gyermek-, ifjúsági és sportminisztere volt. 2004-ben, a kormányzati ciklus közepén váltotta Medgyessy Pétert a miniszterelnöki székben. A 2006-os választáson pártja az SZDSZ-szel közösen ismét többséget szerzett, így újból miniszterelnökké választották. A rendszerváltás óta ő volt az első, aki hivatalban lévő miniszterelnökként választást nyert. 2006. szeptember 17-én nyilvánosságra került a május 26-án Balatonőszödön, az MSZP-frakció előtt elmondott beszéde, melyben nyíltan és trágár módon beszélt többek között politikai hazugságokról és a választók elől eltitkolt tényekről. A beszéd kiszivárogtatása állandósuló tüntetésekhez vezetett. Az események miatt az ellenzék a miniszterelnök lemondását követelte. Gyurcsány ettől kezdve a rendszerváltás óta mért közvéleménykutatások alapján a legnépszerűtlenebb magyar kormányfővé vált. 2009. március 21-én bejelentett távozási szándékát követően április 14-én konstruktív bizalmatlansági indítvány útján Bajnai Gordont választották helyette miniszterelnökké. Március 28-án a pártelnökségről való lemondását is bejelentette, utóda Lendvai Ildikó lett. Ezután az MSZP-hez köthető kuratóriumának elnöke lett. A 2010-es választáson az MSZP országos listájának 4. helyéről került a parlamentbe. Pártja politikai irányvonalát ettől kezdve folyamatosan és egyre élesebben kritizálta. 2010. október 22-én életre hívta az MSZP-n belüli Demokratikus Koalíció Platformot, majd erre építve 2011. október 22-én megalapította a Demokratikus Koalíció pártot, melyhez vele együtt tíz képviselő csatlakozott a parlamentben, akik kiléptek az MSZP frakciójából. Önálló képviselőcsoportot terveztek létrehozni, amit azonban az új házszabály megakadályozott, Gyurcsány így a DK elnökeként és független országgyűlési képviselőként folytatta a politizálást. 2012 áprilisában a Hír TV plágium gyanúját fogalmazta meg vele szemben az egyetemi szakdolgozata kapcsán. A plágiumot azonban nem lehetett bizonyítani vagy cáfolni, mivel ehhez nem álltak rendelkezésre egyértelmű bizonyítékok és a szakdolgozat minden példánya eltűnt. (hu)

dbo:occupation
| |
dbo:spouse
| |
dbo:wikiPageExternalLink
| |
dbo:wikiPageID
| |
dbo:wikiPageLength
|
- 76793 (xsd:nonNegativeInteger)
|
dbo:wikiPageRevisionID
| |
prop-hu:authorlink
|
- Dési János (hu)
- Dési János (hu)
|
prop-hu:coauthors
|
- Pápai Gábor (hu)
- Pápai Gábor (hu)
|
prop-hu:date
| |
prop-hu:előző
| |
prop-hu:facebook
|
- gyurcsanyf (hu)
- gyurcsanyf (hu)
|
prop-hu:first
| |
prop-hu:gyermekekSzáma
| |
prop-hu:házastárs
|
- Dobrev Klára (hu)
- Bognár Edina (hu)
- Rozs Beatrix (hu)
- Dobrev Klára (hu)
- Bognár Edina (hu)
- Rozs Beatrix (hu)
|
prop-hu:id
| |
prop-hu:imdb
| |
prop-hu:iskolái
|
- Pécsi Tudományegyetem (hu)
- (hu)
- Türr István Gimnázium és Kollégium (hu)
- ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium (hu)

prop-hu:kép
|
- Ferenc Gyurcsány, Davos 2.jpg (hu)
- Ferenc Gyurcsány, Davos 2.jpg (hu)
|
prop-hu:képaláírás
|
- Gyurcsány Ferenc a 2007-es davosi konferencián (hu)

prop-hu:következő
| |
prop-hu:last
| |
prop-hu:location
|
- Budapest (hu)
- Budapest (hu)
|
prop-hu:név
|
- Gyurcsány Ferenc (hu)
- Gyurcsány Ferenc (hu)
|
prop-hu:parlament.hu
| |
prop-hu:port.hu
| |
prop-hu:publisher
| |
prop-hu:szakma
| |
prop-hu:születésiDátum
| |
prop-hu:születésiHely
| |
prop-hu:tisztség
| |
prop-hu:title
|
- A magyar szürke 48 árnyalata (hu)
- A magyar szürke 48 árnyalata (hu)
|
prop-hu:típus
| |
prop-hu:url
| |
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
| |
prop-hu:year
| |
prop-hu:évek
| |
dct:subject
| |
rdf:type
| |
rdfs:label
|
- Gyurcsány Ferenc (hu)
- Gyurcsány Ferenc (hu)
|
owl:sameAs
| |
prov:wasDerivedFrom
| |
foaf:isPrimaryTopicOf
| |
is dbo:leader
of | |
is dbo:predecessor
of | |
is dbo:president
of | |
is dbo:successor
of | |
is dbo:wikiPageRedirects
of | |
is prop-hu:elnök
of | |
is prop-hu:előd
of | |
is prop-hu:előző
of | |
is prop-hu:előzőKormányfő
of | |
is prop-hu:frakcióvezető
of | |
is prop-hu:következő
of | |
is prop-hu:név
of | |
is prop-hu:utód
of | |
is prop-hu:újKormányfő
of | |
is foaf:primaryTopic
of | |