Property Value
dbo:abstract
  • A győri program elnevezésű egymilliárd pengős hadseregfejlesztési programot Darányi Kálmán 1938. március 5-én Győrött, a kormányzópárt, a Nemzeti Egység Pártja nagygyűlésén hirdette meg. A program kidolgoztatója Imrédy Béla, a Magyar Nemzeti Bank akkori elnöke volt. Ez az újrafelfegyverzési program új fejezetet nyitott a magyar politikában. Elhárult az akadály a trianoni békeszerződés és gazdasági nehézségek által hátráltatott fegyverkezés elől. Lehetségesnek látszott egy ütőképes, a magyar revíziós törekvések alátámasztására alkalmas haderő felfegyverzése. Az egy milliárd pengős beruházási hitel a hadsereg állapotát és igényeit nézve viszonylag szerény volt, az ország javuló gazdasági helyzete akkor csak ezt tette lehetővé. A nemzeti adósság csökkent, a valutakeret növekedett, az 1936/37. évi 4417 millió pengő nemzeti jövedelem 22%-kal haladta meg az előző évit. A gazdaság vezető személyiségei, a tőke örömmel fogadta a beruházási programot, mert a megrendelésektől a már megtorpanással fenyegető gazdasági ciklus újabb fellendülését, hadi konjunktúrát várt. A program katonai tartalma egy egyszeri maximális erőkifejtésre kész, 107 000 fős béke- és 150 000 fős hadilétszámú, megfelelő gépesítettségű és légierővel is rendelkező hadsereg felállítása volt 1940 végére. A „Huba I.” fedőnevű hadrend felszerelését majd 1941-től követte volna a „Huba II. és III.” hadrendek kiépítése. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 126074 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 9997 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23857934 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • A második világháború magyar hadigazdaságának vázlatos áttekintése (hu)

prop-hu:oldal
  • 420 (xsd:integer)
prop-hu:periodika
  • Iskolakultúra (hu)
  • Iskolakultúra (hu)
prop-hu:szerző
  • Dombrády Lóránd (hu)
  • Dombrády Lóránd (hu)
prop-hu:szám
  • 13 (xsd:integer)
prop-hu:url
  • https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Iskolakultura_1994-2/?query=dombr%C3%A1dy%20l%C3%B3r%C3%A1nd%20a%20m%C3%A1sodik%20vil%C3%A1gh%C3%A1bor%C3%BA%20magyar%20hadigazdas%C3%A1g%C3%A1nak%20v%C3%A1zlatos%20%C3%A1ttekint%C3%A9se&pg=419&layout=s|misc=(fizetős hozzáférés) (hu)

prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:év
  • 1994 (xsd:integer)
prop-hu:évfolyam
  • 4 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Győri program (hu)
  • Győri program (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of