Property Value
dbo:abstract
  • A gízai nagy piramis (más néven Hufu-piramis vagy Kheopsz-piramis, ókori nevén Ahet Hufu, „Hufu horizontja / fényhegye”) az egyiptomi óbirodalmi Hufu (Ḫwf.w, görögösen Kheopsz vagy Szúfisz, Χεοψ, Σουφις) fáraó által építtetett piramis. A legrégebbi, a legnagyobb és egyben az egyedüli fennmaradt csoda az ókori világ hét csodája közül. Az emberiség történetének egyik csúcsteljesítménye, a kínai nagy fal, a Hafré-piramis és a karnaki templom mellett a legnagyobb ókori építmény, a világ legnagyobb piramisa, amely 147 méteres magasságával négyezer évig a világ legmagasabb épülete is volt egyben. Az épületet Hemiunu herceg tervezte, építői a hérodotoszi eredetű vélekedéssel ellentétben nem rabszolgák voltak (Egyiptomban a görög-római korig nem létezett rabszolgaság), hanem közrendű szabadok, szakemberek, akik jó fizetségért dolgoztak a fáraónak vagy adójuk egy részét rótták le így az uralkodó felé. Az építkezés Hufu uralkodása kezdetén, i. e. 2590 és 2540 között kezdődött, regnálásának időtartama pedig 23 év körül lehetett (Manethón és a torinói királylista adatai ellentmondóak, Hérodotosz szerint 50 évig uralkodott). Piramisa ebből kiindulva valamikor i. e. 2580–2530 között épült, a munkálatok pontos időtartama nem ismert. A nagy piramis az egyiptológia egyhangú álláspontja alapján az uralkodó temetkezési helyéül épült. A kiterjedt sírmezők és csatlakozó kultikus építmények a piramiskörzetet halotti várossá teszik. A mai egyiptomi főváros, Kairó közvetlen közelében, a ma már Kairó elővárosának számító Gíza városa mellett áll, és a Föld egyik legismertebb turistalátványossága. A gízai piramismezőt alkotó három királypiramis egyike, a memphiszi nekropolisz részeként az UNESCO világörökség része. (hu)

dbo:country
dbo:creationYear
  • 1979-01-01 (xsd:gYear)
dbo:requirement
  • I, III, VI
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 94829 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 70103 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23854955 (xsd:integer)
prop-hu:alapÉlhossza
  • 232.400000 (xsd:double)
prop-hu:anyaga
  • helyi mészkő, asszuáni gránit, turai mészkő (hu)
  • helyi mészkő, asszuáni gránit, turai mészkő (hu)
prop-hu:author
  • Andras Kalman (hu)
  • Robert Bauval (hu)
  • Sandor Kovacs (hu)
  • Andras Kalman (hu)
  • Robert Bauval (hu)
  • Sandor Kovacs (hu)
prop-hu:cím
  • A IV. dinasztia piramisai (hu)
  • A IV. dinasztia piramisai (hu)
prop-hu:dinasztia
  • IV. dinasztia (hu)
  • IV. dinasztia (hu)
prop-hu:dinasztialink
  • IV. dinasztia (hu)
  • IV. dinasztia (hu)
prop-hu:előző
prop-hu:first
  • István (hu)
  • C.W. (hu)
  • István (hu)
  • C.W. (hu)
prop-hu:hajógödrökSzáma
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúság
  • E (hu)
  • E (hu)
prop-hu:hosszúságiFok
  • 31 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvmásodperc
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvperc
  • 8 (xsd:integer)
prop-hu:isbn
  • 963 (xsd:integer)
prop-hu:kamrákSzáma
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:kategória
  • Kulturális világörökségi helyszínek (hu)
  • Kulturális világörökségi helyszínek (hu)
prop-hu:keresztnév
  • Rainer (hu)
  • Rainer (hu)
prop-hu:koordinátaACímAlatt
  • nem (hu)
  • nem (hu)
prop-hu:kritériumok
  • I, III, VI (hu)
  • I, III, VI (hu)
prop-hu:kép
  • Kheops-Pyramid.jpg (hu)
  • Pyramide Kheops.JPG (hu)
  • Kheops-Pyramid.jpg (hu)
  • Pyramide Kheops.JPG (hu)
prop-hu:képaláírás
  • A gízai nagy piramis (hu)
  • A gízai nagy piramis (hu)
prop-hu:következő
prop-hu:last
prop-hu:magassága
  • eredeti: 146,7 méter (hu)
  • jelenlegi: 138 méter (hu)
  • eredeti: 146,7 méter (hu)
  • jelenlegi: 138 méter (hu)
prop-hu:név
  • Gízai nagy piramis (hu)
  • Memphisz és a memphiszi nekropolisz (hu)
  • Gízai nagy piramis (hu)
  • Memphisz és a memphiszi nekropolisz (hu)
prop-hu:oldalakDőlésszöge
  • 51 (xsd:integer)
prop-hu:ország
  • Egyiptom (hu)
  • Egyiptom (hu)
prop-hu:pozíciósTérkép
  • Egyiptom (hu)
  • Egyiptom (hu)
prop-hu:publisher
  • Alexandra K (hu)
  • Glória K (hu)
  • Gondolat K (hu)
  • The Disinformation Co. Ltd. - Consortium Book Sales (hu)
  • Alexandra K (hu)
  • Glória K (hu)
  • Gondolat K (hu)
  • The Disinformation Co. Ltd. - Consortium Book Sales (hu)
prop-hu:szatellitákSzáma
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:szélesség
  • N (hu)
  • N (hu)
prop-hu:szélességiFok
  • 29 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvmásodperc
  • 45 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvperc
  • 58 (xsd:integer)
prop-hu:title
  • A régészet regénye (hu)
  • A Teremtés első napja, avagy... (hu)
  • A kheopsz piramis építésének új elmélete (hu)
  • A gízai fennsík titka - Hogyan épültek a nagy piramisok? (hu)
  • Piramis - túl a képzeleten (hu)
  • The Egypt Code (hu)
  • The Orion Mystery (hu)

prop-hu:típus
  • Kulturális helyszín (hu)
  • Kulturális helyszín (hu)
prop-hu:típusa
  • valódi piramis (hu)
  • valódi piramis (hu)
prop-hu:vezetéknév
  • Stadelmann (hu)
  • Stadelmann (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 1972 (xsd:integer)
  • 1995 (xsd:integer)
  • 2004 (xsd:integer)
  • 2006 (xsd:integer)
  • 2009 (xsd:integer)
  • 2011 (xsd:integer)
prop-hu:építtető
  • Hufu (hu)
  • Hufu (hu)
prop-hu:épült
  • i. e. 26. század (hu)
  • i. e. 26. század (hu)
prop-hu:év
  • 1979 (xsd:integer)
prop-hu:évek
  • i. e. 26. század (hu)
  • i. e. 26. század (hu)
prop-hu:ókoriNeve
  • G25-D12*t:N17-O24 Ahet-Hufu (hu)
  • G25-D12*t:N17-O24 Ahet-Hufu (hu)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Gízai nagy piramis (hu)
  • Gízai nagy piramis (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Memphisz és a memphiszi nekropolisz (hu)
  • Memphisz és a memphiszi nekropolisz (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:előző of
is prop-hu:következő of
is foaf:primaryTopic of