Property Value
dbo:abstract
  • Göbekli Tepe régészeti lelőhely a mai Törökország délkeleti részén. A lelőhelyen végzett feltárások során a romok kiásásakor az emberiség eddig ismert legkorábbi körtemplomait tárták föl. A régészek szénizotópos mérései alapján az építmény mintegy 12 000 éves. 2017-ben a lelőhely bizonyos részei még több mint 90%-ban feltáratlanok. A felszín alatt több, álló oszlopok alkotta kőkör is található, amelyek sok ezer évvel előzik meg Stonehenge-et. A Würm-glaciális végén letelepült vadászközösség hozhatta létre. Ennek alapján megállapították, hogy a szakrális, szociális és műveltségi kapcsolatok is lehettek alapjai az emberek társadalomba szerveződésének (lásd még: Anatóliai Civilizációk Múzeuma). ami esetleg meg is előzhette a növénytermesztő társadalmat (lásd: neolitikus forradalom). Idővel az itteni közösség is elkezdte a növénytermesztést és a háziállatok tenyésztését. Egy új (2016-2017-es) tanulmány szerzői arra a következtetésre jutottak, hogy egy feltárt, az ún. keselyűkő ábrázolásai egy üstökös maradványainak becsapódását rögzítették, amely i. e. 10 900 körül következett be, tömeges fajkihalással és a korai civilizációk összeomlásával járva. (lásd: pleisztocén–holocén becsapódási esemény) (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 748041 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 18035 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23651625 (xsd:integer)
prop-hu:alapításIdeje
  • kb. i. e. (hu)
  • kb. i. e. (hu)
prop-hu:date
  • 2018 (xsd:integer)
  • 20110618113757 (xsd:decimal)
  • 20201216105131 (xsd:decimal)
prop-hu:megszűnésIdeje
  • kb. i. e. 9000 (hu)
  • kb. i. e. 9000 (hu)
prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Göbekli Tepe (hu)
  • Göbekli Tepe (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:felirat of
is foaf:primaryTopic of