Property Value
dbo:abstract
  • Göncz Árpád (Budapest, 1922. február 10. – Budapest, 2015. október 6.) József Attila-díjas magyar író, műfordító és politikus, a Magyar Köztársaság elnöke 1990 és 2000 között. Az 1956-os forradalom után életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, de az 1963-as amnesztiával kiszabadulhatott a fogvatartásból. A második világháború után és az 1956-os forradalom idején a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, a rendszerváltás idején a Szabad Demokraták Szövetsége politikusa. 1990-ben tagja lett a rendszerváltás utáni első szabadon választott Országgyűlésnek, amelynek első elnökévé választották. Pozíciójából adódóan betöltötte az ideiglenes köztársasági elnöki tisztséget, majd augusztusban a harmadik Magyar Köztársaság első elnökévé választották, mely tisztségét 2000-ig viselte. Műfordítói tevékenységének legismertebb és legjelentősebb terméke J. R. R. Tolkien angol író és filológus A Gyűrűk Ura című regénye nagy részének átültetése magyarba. A művet első ízben 1981-ben adták ki magyarul. (hu)

dbo:deathPlace
dbo:occupation
dbo:spouse
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1964 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 34672 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23899173 (xsd:integer)
prop-hu:authorlink
  • Dési János (hu)
  • Dési János (hu)
prop-hu:coauthors
  • Pápai Gábor (hu)
  • Pápai Gábor (hu)
prop-hu:előző
prop-hu:first
  • János (hu)
  • János (hu)
prop-hu:gyermekei
prop-hu:gyermekekSzáma
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:halálDátuma
  • 2015 (xsd:integer)
prop-hu:halálHelye
  • Budapest (hu)
  • Budapest (hu)
prop-hu:házastárs
prop-hu:id
  • 978 (xsd:integer)
prop-hu:iskolái
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem (hu)
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem (hu)
prop-hu:kitüntetései
  • lásd díjai, elismerései (hu)
  • lásd díjai, elismerései (hu)
prop-hu:kép
  • Göncz Árpád-001.jpg (hu)
  • Göncz Árpád-001.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • 1999 (xsd:integer)
prop-hu:következő
prop-hu:last
  • Dési (hu)
  • Dési (hu)
prop-hu:location
  • Budapest (hu)
  • Budapest (hu)
prop-hu:név
  • Göncz Árpád (hu)
  • Göncz Árpád (hu)
prop-hu:publisher
  • Ab Ovo (hu)
  • Ab Ovo (hu)
prop-hu:szakma
  • (hu)
  • politikus (hu)
  • műfordító (hu)
  • író (hu)
  • (hu)
  • politikus (hu)
  • műfordító (hu)
  • író (hu)
prop-hu:szülei
prop-hu:születésiDátum
  • 1922 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
prop-hu:sírhely
prop-hu:tisztség
  • - (hu)
  • - (hu)
prop-hu:title
  • A magyar szürke 48 árnyalata (hu)
  • A magyar szürke 48 árnyalata (hu)
prop-hu:típus
  • vezető (hu)
  • vezető (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 2014 (xsd:integer)
prop-hu:évek
  • 1990 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Göncz Árpád (hu)
  • Göncz Árpád (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:author of
is dbo:predecessor of
is dbo:president of
is dbo:successor of
is dbo:translator of
is prop-hu:elnök of
is prop-hu:előd of
is prop-hu:előző of
is prop-hu:előzőKöztársaságiElnök of
is prop-hu:fordító of
is prop-hu:következő of
is prop-hu:név of
is prop-hu:névadó of
is prop-hu:szerző of
is prop-hu:utód of
is prop-hu:újKöztársaságiElnök of
is foaf:primaryTopic of