| dbo:abstract
|
- A görög mitológia az ókori hellének vallásából származó mítoszok gyűjteménye. Ezeket a történeteket minden régi görög ismerte, és bár néhány korabeli filozófus megkérdőjelezte hihetőségüket, a hétköznapi emberek szertartásai és világnézete alapjául szolgáltak. Ma a nagyközönség leginkább a római költők, írók elbeszélései alapján ismeri ezeket a történeteket (sokuknak nincs is más forrása), leggazdagabb e tekintetben Ovidius római költőnagyság Metamorphoses című műve. A környező népekhez hasonlóan a görögök is az élet bizonyos területeihez rendelt istenekben hittek. Például Aphrodité a szerelem istennője, míg Arész a háború, Hadész pedig az alvilág és a halottak istene volt. A tulajdonképpeni imádat mindössze néhány isten, különösen a tizenkét olümposzi felé irányult. Az olümposzi istenek (és például Perszephoné, az pártfogója) nagy pánhellén kultuszok központjai voltak. Sok területnek, sőt még egyes falvaknak is megvoltak a maguk kultuszai, melyek olyan nimfák és kisebb istenségek köré összpontosultak, akiket jóformán sehol másutt nem ismertek. A phrügiai Kübeléhez hasonló idegen isteneket jól ismerték szerte Hellaszban, de nem tisztelték őket. A görög hiedelemvilág a hellenizmus korában nagyban közkinccsé lett a mediterráneumban, lásd bővebben: szinkretizmus. A görög panteon isteneinek emberi alakjuk van (antropomorfizmus), ám legfőképpen ők az Univerzum megszemélyesített erői. Mint ilyenek, többé-kevésbé változatlanok. Míg néha úgy tűnik, van némi igazságérzetük, gyakran kicsinyesek vagy bosszúszomjasak. Az istenek kegyeit áldozattal és jámborsággal lehet elnyerni, de ez nem jelent garanciát, mivel hajlamosak a gyakori véleményváltoztatásra. A haragjuk kíméletlen és a szerelmük is legalább ilyen veszélyes lehet. A görög istenek egyetlen dologtól félnek, az aranyagancsú szarvas vérétől, amely eltörli az ereikben keringő folyadékból, az nyert halhatatlanságukat. A görög mitológia világa eléggé összetett. Tele van szörnyekkel, háborúkkal, intrikákkal és kotnyeles istenekkel. Emellett vannak a hérószok, akik segítenek az embereknek felülkerekedni ezeken a problémákon. Az emberek persze sokkal nagyobbak voltak akkoriban, ám a görögök nem láttak nagy szakadékot a történelmük és a vallásuk között (lásd az Iliaszt és az Odüsszeiát). A görögök a mítoszbeli hősök és az ő kultúrájuk egyenes ági leszármazottainak tekintették magukat. A folyamatos használaton és irodalmi utalásokon túl a görög mitológia jó néhány csodálatos történettel szolgál, amelyek máig is élvezhetőek maradtak. Jóval a vele szorosan összekapcsolódó görög vallás eltűnése után is fontos kulturális hivatkozási alapul szolgál. Amikor a kereszténység államvallássá lett a Római Birodalomban, igyekeztek a régi vallások nyomait eltüntetni vagy démonizálni. Így lett például Poszeidón háromágú szigonyából a Pánról mintázott ördög vasvillája, vagy a téli napforduló ünnepe (Mithrász és a Nap születésnapja) a karácsony. Az irodalom már nehezebb feladatnak bizonyult a keresztények számára; ebben lehetetlen lett volna megszüntetni a görög befolyást Homérosz, Theokritosz, Vergilius, Ovidius és több száz más görög és római szerző műveinek félredobása nélkül. Így aztán a görög mitológia több mint egy ezredévvel túlélte a görög vallást. Még a leginkább klasszikus keresztény irodalom is tartalmaz utalásokat rá. (hu)
- A görög mitológia az ókori hellének vallásából származó mítoszok gyűjteménye. Ezeket a történeteket minden régi görög ismerte, és bár néhány korabeli filozófus megkérdőjelezte hihetőségüket, a hétköznapi emberek szertartásai és világnézete alapjául szolgáltak. Ma a nagyközönség leginkább a római költők, írók elbeszélései alapján ismeri ezeket a történeteket (sokuknak nincs is más forrása), leggazdagabb e tekintetben Ovidius római költőnagyság Metamorphoses című műve. A környező népekhez hasonlóan a görögök is az élet bizonyos területeihez rendelt istenekben hittek. Például Aphrodité a szerelem istennője, míg Arész a háború, Hadész pedig az alvilág és a halottak istene volt. A tulajdonképpeni imádat mindössze néhány isten, különösen a tizenkét olümposzi felé irányult. Az olümposzi istenek (és például Perszephoné, az pártfogója) nagy pánhellén kultuszok központjai voltak. Sok területnek, sőt még egyes falvaknak is megvoltak a maguk kultuszai, melyek olyan nimfák és kisebb istenségek köré összpontosultak, akiket jóformán sehol másutt nem ismertek. A phrügiai Kübeléhez hasonló idegen isteneket jól ismerték szerte Hellaszban, de nem tisztelték őket. A görög hiedelemvilág a hellenizmus korában nagyban közkinccsé lett a mediterráneumban, lásd bővebben: szinkretizmus. A görög panteon isteneinek emberi alakjuk van (antropomorfizmus), ám legfőképpen ők az Univerzum megszemélyesített erői. Mint ilyenek, többé-kevésbé változatlanok. Míg néha úgy tűnik, van némi igazságérzetük, gyakran kicsinyesek vagy bosszúszomjasak. Az istenek kegyeit áldozattal és jámborsággal lehet elnyerni, de ez nem jelent garanciát, mivel hajlamosak a gyakori véleményváltoztatásra. A haragjuk kíméletlen és a szerelmük is legalább ilyen veszélyes lehet. A görög istenek egyetlen dologtól félnek, az aranyagancsú szarvas vérétől, amely eltörli az ereikben keringő folyadékból, az nyert halhatatlanságukat. A görög mitológia világa eléggé összetett. Tele van szörnyekkel, háborúkkal, intrikákkal és kotnyeles istenekkel. Emellett vannak a hérószok, akik segítenek az embereknek felülkerekedni ezeken a problémákon. Az emberek persze sokkal nagyobbak voltak akkoriban, ám a görögök nem láttak nagy szakadékot a történelmük és a vallásuk között (lásd az Iliaszt és az Odüsszeiát). A görögök a mítoszbeli hősök és az ő kultúrájuk egyenes ági leszármazottainak tekintették magukat. A folyamatos használaton és irodalmi utalásokon túl a görög mitológia jó néhány csodálatos történettel szolgál, amelyek máig is élvezhetőek maradtak. Jóval a vele szorosan összekapcsolódó görög vallás eltűnése után is fontos kulturális hivatkozási alapul szolgál. Amikor a kereszténység államvallássá lett a Római Birodalomban, igyekeztek a régi vallások nyomait eltüntetni vagy démonizálni. Így lett például Poszeidón háromágú szigonyából a Pánról mintázott ördög vasvillája, vagy a téli napforduló ünnepe (Mithrász és a Nap születésnapja) a karácsony. Az irodalom már nehezebb feladatnak bizonyult a keresztények számára; ebben lehetetlen lett volna megszüntetni a görög befolyást Homérosz, Theokritosz, Vergilius, Ovidius és több száz más görög és római szerző műveinek félredobása nélkül. Így aztán a görög mitológia több mint egy ezredévvel túlélte a görög vallást. Még a leginkább klasszikus keresztény irodalom is tartalmaz utalásokat rá. (hu)
|
