Property Value
dbo:abstract
  • A Hadísz(الحديث nemzetközi átírás: al-ḥadīth, angol nyelven: Hadith) Mohamed próféta életéről, személyéről és tanításairól, illetve más korabeli muzulmánok tetteiről és szavairól összegyűjtött szájhagyomány útján terjesztett közlések gyűjteménye. Az iszlám legtöbb irányzatában az isteni kinyilatkoztatás hiteles forrásának tartják, a Koránt követően, másodikként (de például a koraniták csak az utóbbit). A hadíszokat a Mohamed halálát követő két évszázadban gyűjtötték össze és a szunnával ellentétben, amely a régi muszlim közösség szokásait foglalja össze, a hadísz kizárólag szájhagyomány útján terjesztett közlés volt, mielőtt lejegyezték és kodifikálták volna őket. A hadísz életrajzi adatokkal szolgál a próféta életéről, az egyes koráni versekről és az iszlám törvényekről. Már korán kialakult a hadísz-kritika tudománya, amely megpróbálja megállapítani a továbbadók hitelességét és a továbbadási láncok folytonosságát. A kritikusok a közvetítők megvizsgálásán túl a szöveget is elemezték és az illogikus, túlzó vagy a Koránnak ellentmondó jelentéseket szelektálták. A kitalációk és hamis tanítások léte ismert volt a történelem során, azonban csak a 20. században kapott nagyobb figyelmet a tudományos körökben. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 345960 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 5335 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21787524 (xsd:integer)
prop-hu:editor
  • John L. Esposito (hu)
  • John L. Esposito (hu)
prop-hu:isbn
  • 195125592 (xsd:integer)
prop-hu:pages
  • 101 (xsd:integer)
prop-hu:publisher
  • Oxford University Press, USA (hu)
  • Oxford University Press, USA (hu)
prop-hu:title
  • The Oxford Dictionary of Islam (hu)
  • The Oxford Dictionary of Islam (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 2004 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Hadísz (hu)
  • Hadísz (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of