Property Value
dbo:abstract
  • A hajdúdorogi Istenszülő bevezetése a templomba főszékesegyház a Hajdúdorogi főegyházmegye székesegyháza, a magyar görögkatolikus egyház főtemploma. A történelmi feljegyzések röviddel Hajdúdorog első írásos említése után Dorogegyháza névvel írnak a településről. Ez a névválasztás akkoriban arra utalt, hogy a település templommal rendelkezik. A mai székesegyház 17. századi alapokon nyugszik, és története során többször is átépítették, restaurálták. Legutolsó, teljes körű felújítását 2006-ban fejezték be. A háromhajós bazilikális elrendezésű templomot X. Piusz pápa 1912-ben emelte székesegyházi rangra. A több száz éves múltra visszatekintő katedrális belső terét a görögkatolikus liturgia hagyományai szerint alakították ki. Ennek legszembetűnőbb eleme a szentélyt a főhajótól elválasztó több mint 200 éves képfal, azaz ikonosztázion. A 11 méter magasra törő, 54 képből álló ikonosztázion az ország egyik legértékesebb képfala. Hajdúdorog lakóinak több mint 80%-a görögkatolikus vallású, emiatt a székesegyház a kilencezer fős város mindennapi életében is jelentős szerepet játszik, ünnepek idején pedig a hagyományok és szokások legfőbb színtere. A nagy ünnepekhez kötődő körmenetek, a karácsonyi Szállást keres a Szent Család és talán mind közül a húsvéti pászkaszentelés hagyománya vonzza a legtöbb látogatót a székesegyházba. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 783278 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 153931 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23495239 (xsd:integer)
prop-hu:alcím
  • Művészettörténeti áttekintés (hu)
  • Művészettörténeti áttekintés (hu)
prop-hu:cím
  • 4087 (xsd:integer)
  • Hajdúdorog, Görögkatolikus Székesegyház főoltár restaurálási dokumentációja (hu)
  • Hajdúdorog, Görögkatolikus Székesegyház belső restaurálása (hu)
  • Hajdúdorog, görögkatolikus székesegyház (hu)
  • Hajdúdorogi Görögkatolikus Székesegyház (hu)
  • Katolikus templomok Magyarországon (hu)
  • Ortodox ikonosztázionok Magyarországon (hu)
  • Tokaji út 2. (hu)
  • Hajdúdorog, Görögkatolikus Székesegyház ikonosztázion restaurálási dokumentációja (hu)
  • Hajdúdorog Görögkatolikus Püspöki Székesegyház története (hu)
prop-hu:egyházmegye
prop-hu:felekezet
prop-hu:felszentelés
  • 1772 (xsd:integer)
prop-hu:hely
  • Budapest (hu)
  • Debrecen (hu)
  • Budapest (hu)
  • Debrecen (hu)
prop-hu:hossz
  • 38 (xsd:integer)
prop-hu:isbn
  • 963 (xsd:integer)
prop-hu:kiadó
  • TKM Egyesület (hu)
  • Állami Műemlékhelyreállítási és Restauráló Központ (hu)
  • Hajdúdorogi Görögkatolikus Székesegyház (hu)
  • Karinthy Kiadó (hu)
  • Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (hu)
  • TKM Egyesület (hu)
  • Állami Műemlékhelyreállítási és Restauráló Központ (hu)
  • Hajdúdorogi Görögkatolikus Székesegyház (hu)
  • Karinthy Kiadó (hu)
  • Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (hu)
prop-hu:kép
  • Greek Catholic Cathedral Hajdudorog Air.jpg (hu)
  • Greek Catholic Cathedral Hajdudorog Air.jpg (hu)
prop-hu:közreműködők
  • szerk. Pásztor Bazil (hu)
  • szerk. Pásztor Bazil (hu)
prop-hu:magasság
  • 48 (xsd:integer)
prop-hu:metropolita
prop-hu:név
  • Istenszülő bevezetése a templomba főszékesegyház (hu)
  • Istenszülő bevezetése a templomba főszékesegyház (hu)
prop-hu:parókus
  • Dalanics Zoltán (hu)
  • Dalanics Zoltán (hu)
prop-hu:rekonstrukciókÉvei
  • 1868 (xsd:integer)
prop-hu:sorozat
  • Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára (hu)
  • Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára (hu)
prop-hu:sorozatszám
  • 329 (xsd:integer)
prop-hu:stílus
prop-hu:szerző
  • Nagy Márta (hu)
  • Sz. Kürti Katalin (hu)
  • Bedő Csongor (hu)
  • Berci László (hu)
  • Dercsényi Balázs (hu)
  • Hegyi Gábor (hu)
  • Károlyi Györgyi (hu)
  • Marosi Ernő–Török József (hu)
  • Nagy Márta (hu)
  • Sz. Kürti Katalin (hu)
  • Bedő Csongor (hu)
  • Berci László (hu)
  • Dercsényi Balázs (hu)
  • Hegyi Gábor (hu)
  • Károlyi Györgyi (hu)
  • Marosi Ernő–Török József (hu)
prop-hu:szélessége
  • 21 (xsd:integer)
prop-hu:település
prop-hu:tervezője
  • Tamás munkácsi kőműves (hu)
  • Tamás munkácsi kőműves (hu)
prop-hu:vallás
prop-hu:weboldal
  • gorkatszekesegyhaz.hu/ (hu)
  • gorkatszekesegyhaz.hu/ (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:építtetője
prop-hu:építése
  • 1752 (xsd:integer)
prop-hu:építőanyag
  • égetett tégla, vörösréz (hu)
  • égetett tégla, vörösréz (hu)
prop-hu:év
  • 1989 (xsd:integer)
  • 1991 (xsd:integer)
  • 1994 (xsd:integer)
  • 2001 (xsd:integer)
  • 2002 (xsd:integer)
  • 2005 (xsd:integer)
  • 2008 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Hajdúdorogi székesegyház (hu)
  • Hajdúdorogi székesegyház (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of