Property Value
dbo:abstract
  • Hajós Ferenc (Budapest, 1935. június 17.) szlovéniai magyar jogász, diplomata. Családja kétszáz évre visszavezethetően lendvai, nagyapja, kakasdi Hajós Mihály, a lendvai polgárság kiemelkedő alakja a 19. század második feléből. Az elemi iskolát is ott végezte, majd a középiskola után a zágrábi egyetem jogi karára iratkozott, ahol 1958-ban szerzett diplomát. Ezzel egyidőben zenei tanulmányokat is folytatott Zágrábban. 1960 és 1961-ben a muraszombati szimfonikus zenekar karmestere volt. Később a lendvai járásbíróságon bíró, majd a bíróság elnöke. 1963 óta vesz részt aktívan a muravidéki nemzetiségi életben, tagja volt a szlovén nemzetiségi és határmenti kapcsolatokkal foglalkoztató bizottságnak. 1964-1984 között a lendvai önkéntes tűzoltó egyesület elnöke, 1972-1974 között a muravidéki jogászok egyesületének elnöke. Tanulmányaiban és cikkeiben a Szlovénia magyar kisebbség jogi helyzetével foglalkozik, magyarra fordította a szlovén alkotmányt, a szlovén parlament alkotmányügyi bizottságának tagja. 1992-1998 között a frissen függetlenné vált Szlovénia első budapesti nagykövete. Kinevezése nagy visszhangot váltott ki, hiszen rendkívül szokatlan, hogy egy állam az egyik kisebbségéhez tartozó diplomatát küldjön ilyen felelős beosztásba annak anyaországába. 1999-től tagja az Európa Tanács azon bizottságának, amely a nemzetiségi kisebbségek védelmével foglalkozik. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 269102 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4296 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21728377 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • Lendva 820 éve - 820 let mesta Lendava (hu)

prop-hu:egyéb
  • magyar-szlovén kétnyelvű kiadvány (hu)

prop-hu:hely
  • Lendva (hu)
  • Lendva (hu)
prop-hu:isbn
  • 9789619300831 (xsd:decimal)
prop-hu:kiadó
  • Magyar Nemzetiségi Tájékoztató Intézet (hu)

prop-hu:szerző
  • Király M. Jutka (hu)
  • Király M. Jutka (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:év
  • 2013 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Hajós Ferenc (hu)
  • Hajós Ferenc (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of