Property Value
dbo:abstract
  • Hakuhó Só (白鵬 翔, nyugaton Hakuho Sho, eredetileg Мөнхбатын Даваажаргал) (Ulánbátor, 1985. március 11.) mongol szumóbirkózó. 2007. május végén ő lett a második mongol jokodzuna ( után). Birkózócsaládból származik, apja ezüstérmet szerzett az 1968-as nyári olimpián szabadfogású birkózásban. 2000 októberében, 15 éves korában ment Japánba, de 62 kg-os súlyával csak honfitársa, közbenjárásával talált istállót, ami befogadta. 2001. márciusban debütált a szumóban, majd testsúlya gyarapodásával egyre feljebb került a ranglétrán, a második legmagasabb osztályt 2004. januárban, a legmagasabb osztályt pedig már májusra elérte. Nagy sikereket aratott a makuucsiban. novemberben megverte az akkor egyedüli jokodzuna , amiért 2005-re rangba léphetett, egy torna múltán pedig már lett. Sérülése miatt a 2005. júliusi tornát félbe kellett hagynia, ezért csak nem sokkal 21. születésnapja után, 2006. márciusban válhatott. Májusban ódzekiként 14 : 1-es győzelemaránnyal megszerezte első tornagyőzelmét, júliusban pedig 13 : 2-es eredményével szóba került, hogy megteszik jokodzunává, azonban a tőle szokatlanul gyenge szeptemberi 8 : 7-es mérlegével és egy sérülés miatt kihagyott novemberi tornával ez lekerült a napirendről. Visszatérése után ismét jól teljesített, 2007 márciusában 13 : 2-vel, 2007 májusában pedig veretlenül ért el tornagyőzelmet, ezért végül május 30-án bejelentették jokodzunai rangba emelését. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 237755 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2088 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 20724867 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • --05-07
prop-hu:képaláírás
  • Hakuhó 2007 májusában (hu)
  • Hakuhó 2007 májusában (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Hakuhó Só (hu)
  • Hakuhó Só (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of