| dbo:abstract
|
- A hamburgi szökőár 1962. február 17-én 315 emberéletet követelt. A háború utáni németség tehetetlen kiszolgáltatottságának szomorú szimbóluma. 1962 telén a viharos hajnali időjárás következtében a nyílt tengeren létrejött „szökőár” – pontosabban vihardagály – az önálló német szövetségi „városállamban”, Hamburgban mintegy hatvan helyen átszakította a gátat, elöntve több városrészt. Az álmában meglepett mintegy 15 ezer ember nedves pizsamában menekült a háztetőkre, fákra. A német alaptörvény (ném.: Grundgesetz) értelmében a hadsereg a Német Szövetségi Köztársaság területén nem volt bevethető, a rendőrség pedig nem rendelkezett megfelelő felszereltséggel. A későbbi kancellár, az akkor még hamburgi belügyi szenátor (Innensenator, tulajdonképpen hamburgi belügyminiszter) Helmut Schmidt (a főpolgármester /= hamburgi miniszterelnök/) válságstábot állított fel, s a német alaptörvényt megszegve elrendelte a német hadsereg mozgósítását. Riadóztatására ugyanis a Németországot megszálló szövetséges (francia és angol) NATO csapatok megtagadták politikai okokból a segítséget, s arra hivatkoztak, hogy a sötétségben uralkodó zűrzavarban a nemzetközi politikai helyzetre való tekintettel nem vonulhatnak be Hamburgba, meg kell várni a sötétség és köd délelőtti feloszlását, hogy helikopterről áttekinthető legyen a helyzet. A tárgyalások közben 315, zömmel csecsemő, gyerek és nő fagyott meg a havazásban a háztetőn. A szökőár után Helmut Schmidtet rehabilitálták, s kissé rendezték az NSZK jogi helyzetét. (hu)
- A hamburgi szökőár 1962. február 17-én 315 emberéletet követelt. A háború utáni németség tehetetlen kiszolgáltatottságának szomorú szimbóluma. 1962 telén a viharos hajnali időjárás következtében a nyílt tengeren létrejött „szökőár” – pontosabban vihardagály – az önálló német szövetségi „városállamban”, Hamburgban mintegy hatvan helyen átszakította a gátat, elöntve több városrészt. Az álmában meglepett mintegy 15 ezer ember nedves pizsamában menekült a háztetőkre, fákra. A német alaptörvény (ném.: Grundgesetz) értelmében a hadsereg a Német Szövetségi Köztársaság területén nem volt bevethető, a rendőrség pedig nem rendelkezett megfelelő felszereltséggel. A későbbi kancellár, az akkor még hamburgi belügyi szenátor (Innensenator, tulajdonképpen hamburgi belügyminiszter) Helmut Schmidt (a főpolgármester /= hamburgi miniszterelnök/) válságstábot állított fel, s a német alaptörvényt megszegve elrendelte a német hadsereg mozgósítását. Riadóztatására ugyanis a Németországot megszálló szövetséges (francia és angol) NATO csapatok megtagadták politikai okokból a segítséget, s arra hivatkoztak, hogy a sötétségben uralkodó zűrzavarban a nemzetközi politikai helyzetre való tekintettel nem vonulhatnak be Hamburgba, meg kell várni a sötétség és köd délelőtti feloszlását, hogy helikopterről áttekinthető legyen a helyzet. A tárgyalások közben 315, zömmel csecsemő, gyerek és nő fagyott meg a havazásban a háztetőn. A szökőár után Helmut Schmidtet rehabilitálták, s kissé rendezték az NSZK jogi helyzetét. (hu)
|
