Property Value
dbo:abstract
  • A Hannah és nővérei Woody Allen 1986-os amerikai vígjátéka, amely egy nagy család tagjainak egymásba gabalyodó történeteit meséli el két év időtartamban, amely egy hálaadási vacsorával kezdődik és azzal is végződik. A filmet Woody Allen írta és rendezte, maga is játszik benne olyan sztárokkal, mint Mia Farrow (Hannah), Michael Caine (Hannah férje), és Dianne Wiest (Hannah nővérei). A film szereplői között van még Carrie Fisher, , , Max von Sydow, és . , Richard Jenkins, , , , John Turturro, és Julia Louis-Dreyfus, mindannyian kisebb szerepekben, csakúgy, mint és , akik nem szerepelnek a film hivatalos stáblistáján, azaz úgynevezett cameo szereplők. Mia Farrow több gyermeke is játszik benne, részben hivatalosan, részben a stáblistán kívül – köztük a még kisgyermek , aki utóbb Woody Allen felesége lett – a hálaadási ünnepségek jeleneteiben. Ez a film volt hosszú ideig Allen legnagyobb bevételt produkáló alkotása, az inflációt nem számítva bruttó 41 millió dolláros észak-amerikai bevételeivel. Az inflációt figyelembe véve azonban lemarad az Annie Hall és a Manhattan mögött, és talán még egy vagy két korábbi vígjátéka mögött is. Az Éjfélkor Párizsban árbevételével nemrég lehagyta a Hannah és nővéreit. A Hannah és nővérei elnyerte a legjobb eredeti forgatókönyvért járó Oscar-díjat, a legjobb férfi mellékszerelőnek járó Oscar-díjat és a legjobb női mellékszerelőnek járó Oscar-díjat. (hu)

dbo:director
dbo:distributor
dbo:imdbId
  • 0091167
dbo:producer
dbo:title
  • (hu)
  • Hannah és nővérei (hu)
  • (hu)
  • Hannah és nővérei (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1029339 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 13859 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23334917 (xsd:integer)
dbo:writer
prop-hu:bemutató
  • 1986 (xsd:integer)
  • 1988 (xsd:integer)
prop-hu:bevétel
  • 59 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • Hannah és nővérei (hu)
  • Hannah és nővérei (hu)
prop-hu:díj(ak)_
prop-hu:eredetiCím
  • Hannah and Her Sisters (hu)
  • Hannah and Her Sisters (hu)
prop-hu:forgalmazó
prop-hu:forgatókönyvíró
  • Woody Allen (hu)
  • Woody Allen (hu)
prop-hu:főszereplő
prop-hu:időtartam
  • 106 (xsd:integer)
prop-hu:imdb
  • 91167 (xsd:integer)
prop-hu:költségvetés
  • 6.400000 (xsd:double)
prop-hu:nyelv
  • angol (hu)
  • angol (hu)
prop-hu:operatőr
prop-hu:ország
  • USA (hu)
  • USA (hu)
prop-hu:port.hu
  • 974 (xsd:integer)
prop-hu:producer
prop-hu:rendező
prop-hu:vágó
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dc:language
  • angol
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Hannah és nővérei (hu)
  • Hannah és nővérei (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of