Property Value
dbo:abstract
  • Harahszu (vagy Harahszuasz, Harahszuva, hettita nyelven URUḪa-ra-aḫ-šu-u̯a/aš) az óhettita kor egyik települése valahol Hattuszasz és Calpa között. Egyetlen ismert említése a CTH#3 (vagy KBo 3.38) számú ékírásos táblán található, amelynek közkeletű címe Calpa-szöveg. A szöveg szerint Happi herceg 100 harcosával indult Calpa városából, míg I. Hattuszilisz Hattuszaszból, és éppen Harahszu városánál találkoztak. Ebből annyi következik, hogy Felső-Hattiban, a Marasszanta folyó jobb partján, vagy a folyókanyartól keletre helyezkedhetett el. A Calpa–Calpuva névváltozatok esetében többen feltették, hogy Calpa a város, Calpuva az annak irányítása alatt álló városkirályság megnevezése lehet. Ennek analógiájára feltehető, hogy a Harahszu–Harahszuva változatok itt is azt jelentik, hogy a Hettita Birodalomba tagozódása előtt szuverén hatalom volt. A Calpa-szövegből az vehető ki, hogy I. Hattuszilisz idején Calpa fennhatósága alatt volt. (hu)

dbo:country
dbo:wikiPageID
  • 723142 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2325 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 14059024 (xsd:integer)
prop-hu:beszéltNyelvek
prop-hu:lakói
prop-hu:név
  • Harahszu (hu)
  • Harahszu (hu)
prop-hu:névváltozatok
  • Harahszuva, Harahszuasz (hu)
  • Harahszuva, Harahszuasz (hu)
prop-hu:ország
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Harahszu (hu)
  • hettiták(?) (hu)
  • Harahszu (hu)
  • hettiták(?) (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Harahszu (hu)
  • Harahszu (hu)
foaf:nick
  • Harahszuva, Harahszuasz (hu)
  • Harahszuva, Harahszuasz (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of