Property Value
dbo:abstract
  • Hasfelmetsző Jack (Jack the Ripper) néven vált ismertté az a londoni sorozatgyilkos, aki 1888-ban öt nőt – négy korosodó prostituáltat és egy fiatal nőt – ölt meg a Whitechapel nyomornegyedben (bár ennél több gyilkossággal gyanúsították). Neve a média által elterjesztett úgynevezett „Kedves Főnök”-levélből származik, melynek írója saját magát jelölte meg elkövetőként, és így írta azt alá. A levelet szélesebb körben csak kitalációnak vélték, amit egy újságíró írhatott, hogy a történet érdekességét növelje. A gyilkos a tetteit ritka kegyetlenséggel követte el, sebészi pontossággal vágta ki az áldozatok belső szerveit (veséjüket, szívüket). A gyilkosságokat úgy követte el, hogy a bűntettek színhelyei egy keresztet formáljanak a térképen. A híresztelések szerint a gyilkosságok száma 1888 szeptemberében és októberében volt a legintenzívebb, és a média valamint a is több nyugtalanító levelet kapott ebben az időszakban, amelyek íróját vagy íróit vélték az elkövetőnek. Az úgynevezett „Pokolból”-levél, melyet George Lusk, a Whitechapel negyed polgárőrségének elnöke kapott, egy fél emberi vesét tartalmazott, vélhetően az egyik áldozatét. A gyilkosságok különösen brutális mivolta és a média információi miatt az emberek egyre inkább hittek egyetlen sorozatgyilkos, Hasfelmetsző Jack létezésében. Teljes címlapok foglalkoztak az üggyel és gerjesztettek nemzetközi figyelmet a Hasfelmetsző iránt. A vizsgálatok nem tudták hitelt érdemlően az 1891-ig folyó gyilkosságok mindegyikét az 1888-as eseményekhez kötni, ennek ellenére Hasfelmetsző Jack legendája megszilárdult. Bár számos elmélet született Hasfelmetsző Jack kilétét illetően, máig nem nyert egyik sem bizonyítást. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 78696 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 77445 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23897160 (xsd:integer)
prop-hu:chapter
  • The Immigrant Community of Whitechapel at the Time of the Jack the Ripper Murders (hu)
  • Mapping the East End Labyrinth (hu)
  • The Immigrant Community of Whitechapel at the Time of the Jack the Ripper Murders (hu)
  • Mapping the East End Labyrinth (hu)
prop-hu:coauthors
  • Rumbelow, Donald (hu)
  • Baddeley, Gavin (hu)
  • Kershen, Anne (hu)
  • Skinner, Keith (hu)
  • Vaughan, Laura (hu)
  • Rumbelow, Donald (hu)
  • Baddeley, Gavin (hu)
  • Kershen, Anne (hu)
  • Skinner, Keith (hu)
  • Vaughan, Laura (hu)
prop-hu:editor
  • Werner, Alex (hu)
  • Werner, Alex (hu)
prop-hu:first
  • David (hu)
  • Peter (hu)
  • Robert F. (hu)
  • William (hu)
  • Paul (hu)
  • Andrew (hu)
  • Donald (hu)
  • Trevor (hu)
  • Philip (hu)
  • Stewart P. (hu)
  • David (hu)
  • Peter (hu)
  • Robert F. (hu)
  • William (hu)
  • Paul (hu)
  • Andrew (hu)
  • Donald (hu)
  • Trevor (hu)
  • Philip (hu)
  • Stewart P. (hu)
prop-hu:gyilkosságokKezdete
  • 1888 (xsd:integer)
prop-hu:gyilkosságokVége
  • 1891 (xsd:integer)
prop-hu:isbn
  • 2552159 (xsd:integer)
  • 58250631 (xsd:integer)
  • 750925493 (xsd:integer)
  • 750942282 (xsd:integer)
  • 786702761 (xsd:integer)
  • 1841192252 (xsd:integer)
  • 1844541037 (xsd:integer)
  • 1861056877 (xsd:integer)
  • 9780140173956 (xsd:decimal)
  • 9780701182472 (xsd:decimal)
  • 9780711034105 (xsd:decimal)
  • 9781844546886 (xsd:decimal)
  • 9781848683273 (xsd:decimal)
prop-hu:kép
  • JacktheRipper1888.jpg (hu)
  • JacktheRipper1888.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • 1888 (xsd:integer)
  • Illusztráció a The Illustrated London Newsból, (hu)
prop-hu:language
  • angol (hu)
  • angol (hu)
prop-hu:last
  • Evans (hu)
  • Haggard (hu)
  • Woods (hu)
  • Cook (hu)
  • Marriott (hu)
  • Ackroyd (hu)
  • Beadle (hu)
  • Begg (hu)
  • Canter (hu)
  • Rumbelow (hu)
  • Sugden (hu)
  • Evans (hu)
  • Haggard (hu)
  • Woods (hu)
  • Cook (hu)
  • Marriott (hu)
  • Ackroyd (hu)
  • Beadle (hu)
  • Begg (hu)
  • Canter (hu)
  • Rumbelow (hu)
  • Sugden (hu)
prop-hu:location
  • London (hu)
  • Virginia (hu)
  • Stroud, Gloucestershire (hu)
  • Hersham (hu)
  • London (hu)
  • Virginia (hu)
  • Stroud, Gloucestershire (hu)
  • Hersham (hu)
prop-hu:modusOperandi
  • torok átvágása, csonkítás, belső szervek eltávolítása (hu)
  • torok átvágása, csonkítás, belső szervek eltávolítása (hu)
prop-hu:motívum
  • „Pikkelek a kurvákra...” (hu)
  • „Pikkelek a kurvákra...” (hu)
prop-hu:nyomozóSzerv
  • Metropolitan Police Service, Scotland Yard (hu)
  • Metropolitan Police Service, Scotland Yard (hu)
prop-hu:név
  • Hasfelmetsző Jack (hu)
  • Hasfelmetsző Jack (hu)
prop-hu:ország
  • Anglia (hu)
  • Anglia (hu)
prop-hu:publisher
  • HarperCollins (hu)
  • Chatto & Windus (hu)
  • Pearson Education (hu)
  • Carroll & Graf Publishers (hu)
  • Sutton Publishing (hu)
  • Amberley Publishing (hu)
  • Anova Books (hu)
  • Constable and Robinson (hu)
  • Surrey: Ian Allan Publishing (hu)
  • Corcoran Department of History, University of Virginia (hu)

prop-hu:series
  • Essays in History (hu)
  • Essays in History (hu)
prop-hu:települések
prop-hu:title
  • Jack the Ripper: The 21st Century Investigation (hu)
  • Criminal Shadows: Inside the Mind of the Serial Killer (hu)
  • Jack the Ripper (hu)
  • Jack the Ripper As the Threat of Outcast London (hu)
  • Jack the Ripper and the East End (hu)
  • Jack the Ripper: Letters from Hell (hu)
  • Jack the Ripper: Scotland Yard Investigates (hu)
  • Jack the Ripper: The Definitive History (hu)
  • Jack the Ripper: The Facts (hu)
  • Jack the Ripper: Unmasked (hu)
  • Saucy Jack: The Elusive Ripper (hu)
  • The Complete History of Jack the Ripper (hu)
  • The Complete Jack the Ripper. Fully Revised and Updated (hu)
  • The Ultimate Jack the Ripper Sourcebook: An Illustrated Encyclopedia (hu)

prop-hu:url
  • https://archive.org/details/jackripper21stce0000marr_e7m7|publisher=John Blake (hu)
  • https://archive.org/details/completejackripp0000rumb_c1m7|publisher=Penguin Book (hu)
  • https://archive.org/details/jackripperunmask0000bead|publisher=John Blake (hu)

prop-hu:volume
  • 35 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 1993 (xsd:integer)
  • 1994 (xsd:integer)
  • 2000 (xsd:integer)
  • 2001 (xsd:integer)
  • 2002 (xsd:integer)
  • 2003 (xsd:integer)
  • 2004 (xsd:integer)
  • 2005 (xsd:integer)
  • 2006 (xsd:integer)
  • 2008 (xsd:integer)
  • 2009 (xsd:integer)
prop-hu:áldozatok
  • Mary Ann Nichols Elizabeth Stride Catherine Eddowes Mary Jane Kelly (hu)
  • Mary Ann Nichols Elizabeth Stride Catherine Eddowes Mary Jane Kelly (hu)
prop-hu:áldozatokSzáma
  • 5 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Hasfelmetsző Jack (hu)
  • Hasfelmetsző Jack (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:becenév of
is prop-hu:álnevek of
is foaf:primaryTopic of