dbo:abstract
|
- A Heart egy amerikai rockegyüttes, amely először Kanadában, az Egyesült Államokban majd világszerte is sikert aratott. A zenekar több mint négy évtizede van jelen a zenei életben, és ez idő alatt három fő felállásuk volt. Az együttes állandó tagja a két fő dalszerző/testvérpár valamint énekes/gitáros és . Első lemezük a 1976-ban jelent meg, és a folkkal kevert hard rock zenéjük az 1980-as évek elejéig sikeres volt. Ezt követően népszerüségük csökkent, majd 1985-től az AOR-os hangvételnek, valamint a hard rock balladáiknak köszönhetően ismét a reflektorfénybe kerültek. A hetvenes évekbeli folkos hard rock zenéhez a (2004), (2010), és a (2012) albumokkal tértek vissza. Karrierjük során több mint 30 millió albumot adtak el, ebből 22 milliót az Amerikai Egyesült Államokban. A VH1 100 Greatest Artists of Hard Rock listáján az 57. helyre rangsorolták a zenekart. A Heart a 70-es, a 80-as, a 90-es és a 2010-es évben/években is szerepelt az amerikai Billboard albumlista Top 10-be, ezáltal az egyik legtartósabb sikerű zenekar a hard rock történetében. 2013-ban beiktatták őket a Rock and Roll Hall of Fame halhatatlanjai közé. (hu)