Property Value
dbo:Work/runtime
  • 39.5
dbo:abstract
  • A Heaven and Hell a brit Black Sabbath zenekar 1980. április 1-jén megjelent kilencedik nagylemeze. Ez volt az első albuma a legendás zenekarnak, amelyen nem Ozzy Osbourne énekel, hanem Ronnie James Dio, aki 1979-ben lépett ki a korábbi Deep Purple gitáros, Ritchie Blackmore együtteséből, a Rainbow-ból. Továbbá ez az első Sabbath korong, amelynek Martin Birch volt a producere. Az album ugyanazt a heavy metal irányt vitte tovább, mint a korábbi a Sabbath lemezek. Az albumon található felvételek közül sok dalt ma is játszanak a Sabbath koncertjein, például a „Heaven and Hell”-t, vagy a „Neon Knights”-ot. A „Children of The Sea” című szám érdekessége, hogy ez volt az első dal, amelyet a zenekar Ronnie James Dio társaságában írt. Az album a listákon is jó helyezéseket ért el. Az UK-ban 9., az USA-ban pedig a 28. helyezésig jutott. A Sabbath tagjai 2007-ben kiadtak egy lemezt, ám nem Black Sabbath, hanem Heaven and Hell néven. Ezt egy turné követte azzal a felállással, amely elkészítette a Sabbath 1981-ben megjelent lemezét, ezen album utódját, a Mob Rules című CD-t. Továbbá a Mob Rules felállása, mint Heaven and Hell, 2009 áprilisában stúdióalbumot készített The Devil You Know címmel. A lemezt 2017-ben a Rolling Stone magazin a Minden idők 100 legjobb metalalbuma listáján a 37. helyre rangsorolta. (hu)

dbo:artist
dbo:genre
dbo:previousWork
dbo:recordLabel
dbo:review
  • http://www.allmusic.com/album/r30740
dbo:runtime
  • 2370.000000 (xsd:double)
dbo:subsequentWork
dbo:title
  • Heaven and Hell (hu)
  • Heaven and Hell (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 469505 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3025 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23565476 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • Heaven and Hell (hu)
  • Heaven and Hell (hu)
prop-hu:előadó
prop-hu:előző
  • (hu)
  • Never Say Die! (hu)
  • (hu)
  • Never Say Die! (hu)
prop-hu:ez
  • (hu)
  • Heaven and Hell (hu)
  • (hu)
  • Heaven and Hell (hu)
prop-hu:felvételek
  • Studio Ferber, Párizs, Franciaország (hu)
  • Criteria Recording Stúdió, Miami, Florida (hu)

prop-hu:hossz
  • 2370.0
prop-hu:háttér
  • Lightblue (hu)
  • Lightblue (hu)
prop-hu:kiadó
prop-hu:kritikák
  • * Allmusic link (hu)
  • * Allmusic link (hu)
prop-hu:következő
  • (hu)
  • Mob Rules (hu)
  • (hu)
  • Mob Rules (hu)
prop-hu:megjelent
  • 1980 (xsd:integer)
prop-hu:producer
  • Martin Birch (hu)
  • Martin Birch (hu)
prop-hu:stílus
prop-hu:típus
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Heaven and Hell (album) (hu)
  • Heaven and Hell (album) (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:previousWork of
is dbo:subsequentWork of
is foaf:primaryTopic of