| dbo:abstract
|
- A hegedűoktett vagy „Új hegedűcsalád” próbálkozás a vonós hangszerek megújítására. Az ötlet megalkotója Carleen Hutchins, a vertikális brácsa kifejlesztésekor jött rá, hogy a vonós hangszerek sokkal szebb és erősebb hangot adnak, ha az elő- és hátlap rezgésének magassága megegyezik a második legmagasabb húr, a két lap közötti terület rezgésének magassága pedig a második legmélyebb húr hangmagasságával. Az oktettben végül ez a szabály a három legmélyebb hangszer kivételével érvényesült. A mélyeknél (bariton, basszus, kontrabasszus) a rezgésszám pár hanggal mélyebben van, igazodva az előadóművészek kéréséhez. Később a két középső hangszernél (alt és tenor) a rezgésszámokat megemelték, hogy ne legyen olyan mély és sötét a hangjuk. A siker hosszas kísérletezés és fejlesztés eredménye, melynek gyökerei egészen 1937-ig nyúlnak vissza, és nevéhez köthetőek. A kutatómunka lényege az volt, hogy különböző nagynevű régi hangszerek tulajdonságait vizsgálják, és pozitívumaikat egy hangszerbe kombinálják. Ez körülbelül 10 évet vett igénybe, a befejezés már Hutchinsra maradt, aki a Catgut Acoustical Society több mint 100 munkatársával együtt vitte végbe. Beteljesedett Michael Praetorius 1619-es jóslata, amelyben az oktett több leendő tagját megjövendölte. A gambák óta ez az első hiánytalan vonós hangszercsalád, mivel a hegedű család tagjainak hangja minőségben igen eltérő, és elég heterogén képet mutat. Az új hangszerek már megfelelnek a 20–21. század akusztikai követelményeinek. A hangzás ugyan egységes, mégis mindegyik hangszer rendelkezik az eredetijére (értsd: hegedű, cselló stb.) utaló vonásokkal, azaz megmaradt a hangszerek egyéni karakterisztikája. A lentebb leírt hangszerek tulajdonképpen teljesen újgenerációsak, alakjuk miatt kapták a közös hegedűoktett elnevezést. Az első ilyen oktett 1962-re készült el, és a világon jelenleg mindössze 8 teljes oktett létezik, de egyes példányokból már többet is készítettek. (hu)
- A hegedűoktett vagy „Új hegedűcsalád” próbálkozás a vonós hangszerek megújítására. Az ötlet megalkotója Carleen Hutchins, a vertikális brácsa kifejlesztésekor jött rá, hogy a vonós hangszerek sokkal szebb és erősebb hangot adnak, ha az elő- és hátlap rezgésének magassága megegyezik a második legmagasabb húr, a két lap közötti terület rezgésének magassága pedig a második legmélyebb húr hangmagasságával. Az oktettben végül ez a szabály a három legmélyebb hangszer kivételével érvényesült. A mélyeknél (bariton, basszus, kontrabasszus) a rezgésszám pár hanggal mélyebben van, igazodva az előadóművészek kéréséhez. Később a két középső hangszernél (alt és tenor) a rezgésszámokat megemelték, hogy ne legyen olyan mély és sötét a hangjuk. A siker hosszas kísérletezés és fejlesztés eredménye, melynek gyökerei egészen 1937-ig nyúlnak vissza, és nevéhez köthetőek. A kutatómunka lényege az volt, hogy különböző nagynevű régi hangszerek tulajdonságait vizsgálják, és pozitívumaikat egy hangszerbe kombinálják. Ez körülbelül 10 évet vett igénybe, a befejezés már Hutchinsra maradt, aki a Catgut Acoustical Society több mint 100 munkatársával együtt vitte végbe. Beteljesedett Michael Praetorius 1619-es jóslata, amelyben az oktett több leendő tagját megjövendölte. A gambák óta ez az első hiánytalan vonós hangszercsalád, mivel a hegedű család tagjainak hangja minőségben igen eltérő, és elég heterogén képet mutat. Az új hangszerek már megfelelnek a 20–21. század akusztikai követelményeinek. A hangzás ugyan egységes, mégis mindegyik hangszer rendelkezik az eredetijére (értsd: hegedű, cselló stb.) utaló vonásokkal, azaz megmaradt a hangszerek egyéni karakterisztikája. A lentebb leírt hangszerek tulajdonképpen teljesen újgenerációsak, alakjuk miatt kapták a közös hegedűoktett elnevezést. Az első ilyen oktett 1962-re készült el, és a világon jelenleg mindössze 8 teljes oktett létezik, de egyes példányokból már többet is készítettek. (hu)
|
