Property Value
dbo:abstract
  • A Helikon Rádió Műsorszolgáltató Kft. 2001. március 6-án nyerte el a keszthelyi 99,4 MHz-es helyi kereskedelmi rádiós frekvencia műsorszolgáltatási jogát. Háromhónapnyi előkészület után június elsején 10 órakor kezdte meg a műsorszórást a Balaton nyugati medencéjének első helyi rádiója, a Helikon Rádió. Az ünnepélyes megnyitón, amelyen a város vezetése is jelen volt, Szalai Annamária országgyűlési képviselő mondott beszédet az elektronikus média regionális szerepének fontosságáról. A műsor Keszthelyen és annak 30 kilométeres körzetében volt fogható 24 óránban. A Kft. 27 helyi vállalkozó tulajdonában volt, akik konkurencia hiányában reménykedtek a sikerben, hiszen húsz kilométeres körzetben nem volt másik helyi kereskedelmi rádió. A rádió vezetői úgy gondolták, hogy a helybéliek már unják az országos kereskedelmi rádiókat, éppen ezért olyan műsort próbáltak összeállítani, amely főleg a helyieknek nyújt információkat, a műsorban domináns zenéivel pedig változatos alternatívát kínál a hallgatóknak. Amint azt , a rádió volt főszerkesztője elmondta, kifejezetten rádiós slágerek közül válogatnak, a 60-as évektől napjaink zenéjéig. Maga a rádió szlogenje is ezt sugallja: „Minden idők legnagyobb zenéi. Mi nem csak mondjuk, hanem tesszük is!” Emellett azonban nem csak élvonalbeli slágereket, hanem másod- harmadvonalas dalokat, előadókat is szerepeltettek a programban. Pereszlényi Zoltán azt is elmondta, hogy nagyon sok hallgató gratulált az induló műsorhoz. Ugyan reklámkampány nem támogatta az adás indulását, a híre mégis nagyon gyorsan elterjedt. A rádió megindulásakor a stúdió még a Liszt Ferenc utca 1. szám alatti családi házban volt, de egy éve új stúdióba költözött a rádió. A rádió tulajdonosai exkluzív, szép környezetbe akarták tenni a céget. A Keszthely Plázában helyet kapó új látványstúdió valószínűleg az érdeklődőket is jobban vonzotta, hiszen bárki bepillantást nyerhetett a rádió belső életébe, hozzátesz az imagehez, valamint ezáltal közelebb lehetett kerülni az emberekhez. Legalábbis a tulajdonosok ebben hittek. Az biztos, hogy ez a stúdió látványos, de ugyanakkor hátránya is volt, hiszen meglehetősen kevés hely volt. 2011. július 1-jétől vételkörzetet bővített a Helikon Rádió, ami annyit jelent, hogy a kanizsai frekvencián (95,6 MHz) és a keszthelyi frekvencián (99,4 MHz) is a Helikon Rádió szólt, a kanizsai szerkesztőség közreműködésével. A két rádió eddig is egy igazgatás alatt működött, július 1-jétől pedig véglegesen, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság jóváhagyásával, műsorait is tekintve, összekapcsolódott. A vételkörzet-bővítésről így nyilatkozott a rádióigazgató: „A vételkörzet-bővítéssel Zala megye legnagyobb helyi kereskedelmi rádiójává váltunk. Hitvallásunk és küldetésünk nem változott: továbbra is a helyi érdekeket és a hallgatói igényeket szem előtt tartva, de lehetőségeinket jobban kihasználva tájékoztatunk és szórakoztatunk!” 2012. március 1-jén elindult a rádió Zalaegerszegen az FM 95,8 MHz-es frekvencián. A zalaegerszegi adás teljesen önálló volt. 2018. november 16.-án Nagykanizsán az FM 95.6-os MHz-es 2019. január 11.-én éjfélkor Keszthelyen az FM 99,4 MHz-es és Zalaegerszegen a 95.8 MHz-es frekvenciák megszűntek, helyét 2019. január 11-től a keszthelyi 99,4 MHz-es a zalaegerszegi 95,8 MHz-es és február 24-től a nagykanizsai 95.6 MHz-en a Rádió 1 vette át. A rádió egyik férfi hangja 2019-es megszűnésig Kautzky Armand, a Juventus Rádió (2010-2015), a nyíregyházi Best FM (2018-2019), a Rádió 24 (2019-2021), a Danubius Rádió (korábban: ) és a Retro Rádió jelenlegi és az egykori nyíregyházi adó hangja volt. Másik férfi hangja , a nagykanizsai Rádió 1 és a hírszerkesztője a hangja és női hangja Peller Anna, a Filmcafé női hangja volt. (hu)

dbo:slogan
  • Zalának szól! (hu)
  • Zalának szól! (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 723897 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 7903 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23900180 (xsd:integer)
prop-hu:date
  • 2018 (xsd:integer)
prop-hu:indulásDátuma
  • *2001. június 1. 10:00 Balaton *2011. július 1. Keszthely, Nagykanizsa *2012. március 1. Zalaegerszeg (hu)

prop-hu:megszűnésDátuma
  • --11-16
prop-hu:név
  • Helikon Rádió (hu)
  • Helikon Rádió (hu)
prop-hu:szlogen
  • Zalának szól! (hu)
  • Zalának szól! (hu)
prop-hu:tulajdonos
  • DTM Media Hungary Kft. PureDigital Kft. (hu)

prop-hu:url
prop-hu:web
  • http://web.archive.org/web/20190103210700/http://www.helikonradio.hu/|ország= (hu)

prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:állomáshangok
  • Kautzky Armand, Ladola József, (hu)
  • Kautzky Armand, Ladola József, (hu)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Helikon Rádió (hu)
  • Helikon Rádió (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Helikon Rádió (hu)
  • Helikon Rádió (hu)
is foaf:primaryTopic of