| dbo:abstract
|
- Hermann Imre (Budapest, 1889. november 13. – Budapest, 1984. február 24.) orvos, pszichiáter, pszichológus. A Magyar Pszichoanalitikus Társaság tagja, és a budapesti pszichoanalitikus iskola egyik legmeghatározóbb személyisége Ferenczi Sándor és Bálint Mihály mellett. Pszichológiai pályafutásának kezdetén a kísérleti lélektantól indult el, s végül az analitikus mélylélektanig jutott. Pszichoanalitikus munkásságát azonban élete végéig áthatották a korai kísérleti pszichológiai tanulmányok - melyeket Révész Géza laboratóriumában szerzett -, így születhetett meg számos jelentős elmélete, mint a széli preferencia elmélet, vagy más gondolkodáslélektannal foglalkozó tanulmányai. Másrészről a modern fejlődéslélektan is sokat köszönhet munkásságának; megalkotott olyan jelentős teóriákat, mint a megkapaszkodás ösztön-elmélete, mely bizonyítja, hogy Hermann Imre az élettan, az etológia és a kísérleti pszichológia alapjaiból kiindulva igyekezett felépíteni az általa leírt jelenségek elméleti hátterét. Munkássága így kiváló példája a különböző tudományterületek integrálásának kísérletére, mellyel közelebb igyekezett hozni a pszichoanalízist a természettudományos állásponthoz. Hermann Imre személyisége mindemellett azért is kiemelkedő a magyar pszichoanalízis történetében, mert miután túlélte a második világháború viszontagságait, az országban maradt, és az 1945 utáni kommunista uralom alatt is kitartott a pszichoanalízis mellett. (hu)
- Hermann Imre (Budapest, 1889. november 13. – Budapest, 1984. február 24.) orvos, pszichiáter, pszichológus. A Magyar Pszichoanalitikus Társaság tagja, és a budapesti pszichoanalitikus iskola egyik legmeghatározóbb személyisége Ferenczi Sándor és Bálint Mihály mellett. Pszichológiai pályafutásának kezdetén a kísérleti lélektantól indult el, s végül az analitikus mélylélektanig jutott. Pszichoanalitikus munkásságát azonban élete végéig áthatották a korai kísérleti pszichológiai tanulmányok - melyeket Révész Géza laboratóriumában szerzett -, így születhetett meg számos jelentős elmélete, mint a széli preferencia elmélet, vagy más gondolkodáslélektannal foglalkozó tanulmányai. Másrészről a modern fejlődéslélektan is sokat köszönhet munkásságának; megalkotott olyan jelentős teóriákat, mint a megkapaszkodás ösztön-elmélete, mely bizonyítja, hogy Hermann Imre az élettan, az etológia és a kísérleti pszichológia alapjaiból kiindulva igyekezett felépíteni az általa leírt jelenségek elméleti hátterét. Munkássága így kiváló példája a különböző tudományterületek integrálásának kísérletére, mellyel közelebb igyekezett hozni a pszichoanalízist a természettudományos állásponthoz. Hermann Imre személyisége mindemellett azért is kiemelkedő a magyar pszichoanalízis történetében, mert miután túlélte a második világháború viszontagságait, az országban maradt, és az 1945 utáni kommunista uralom alatt is kitartott a pszichoanalízis mellett. (hu)
|
