| dbo:abstract
|
- A Hermeneutika, régiesebb, de a hagyomány alapján ma is használt írással Herméneutika Arisztotelész antik görög peripatetikus filozófus fennmaradt logikai művei gyűjteményének, az Organonnak egyik része. Arisztotelész Hermeneutikájában sehol sem használja a „hermeneutika” szót, talán mert a cím vélhetően későbbi eredetű – ám a művel kapcsolatos történeti, filológiai jellegű problémákról az Organon szócikk történeti részeiben található bővebb információ. A hermeneutika (görög) szó az értelmezés tudományát jelenti. Magának a szónak többféle értelmezése létezik, ezek egyike szerint Hermésznek, az antik görög kor egyik istenének a nevéből származik, aki az istenek hírnöke, aki az istenek és/vagy emberek közti híreket és üzeneteket közvetíti; ugyanígy közvetíti a szó jelentését annak írott vagy beszélt alakja is. Legalábbis a görögök ennek az istennek a nevéből származtatták hermeneuein = ’kijelent’, ’megvilágít’ szavukat. Maga Arisztotelész valószínűleg a ’kijelent’ értelmében használta e szót, és szóban forgó műve valóban az egyszerű kijelentések tanát, ezek néhány filozófiai vonatkozású problémáit tárgyalja. A hermeneutika nevet viseli egy, a 19. század végére a filozófia egy külön részterületévé fejlődött diszciplína is, a filozófiai hermeneutika, mely azonban más kiindulópontról, más problémákat, más megközelítéssel vizsgál, mint Arisztotelész Hermeneutikája. Arisztotelész Hermeneutikája alapvetően két kérdéskörrel foglalkozik. Egyrészt a nyelv és a dolgok közötti relációval, azaz a nyelv értelmezésével (erre utal a cím); másrészt pedig a kijelentések alapstruktúráit és a kijelentések egymáshoz való viszonyait igyekszik feltárni. E második kérdéskörön belül az egyszerű kijelentő mondatokkal és ezek logikán belüli szerepével foglalkozik; alapvető eredményei a tagadásra és a modalitásokra (szükségszerűség, lehetségesség, esetlegesség stb.) vonatkozó megállapítások. Ebben a művében szerepelnek továbbá a későbbi eredmények szempontjából alapvető megkülönböztetések, melyek a kijelentések általánosság és egyetemesség szerinti osztályzásához vezetnek (általános vagy egyedi alanyról szólnak-e, és általánosan vagy részlegesen jelentenek-e ki valamit), továbbá a tagadásokkal kapcsolatban azon észrevételek, melyeket később az ún. logikai négyszög (vagy Apuleius-) formájában volt szokás összefoglalni. A szöveg magyar fordításban itt olvasható (hu)
- A Hermeneutika, régiesebb, de a hagyomány alapján ma is használt írással Herméneutika Arisztotelész antik görög peripatetikus filozófus fennmaradt logikai művei gyűjteményének, az Organonnak egyik része. Arisztotelész Hermeneutikájában sehol sem használja a „hermeneutika” szót, talán mert a cím vélhetően későbbi eredetű – ám a művel kapcsolatos történeti, filológiai jellegű problémákról az Organon szócikk történeti részeiben található bővebb információ. A hermeneutika (görög) szó az értelmezés tudományát jelenti. Magának a szónak többféle értelmezése létezik, ezek egyike szerint Hermésznek, az antik görög kor egyik istenének a nevéből származik, aki az istenek hírnöke, aki az istenek és/vagy emberek közti híreket és üzeneteket közvetíti; ugyanígy közvetíti a szó jelentését annak írott vagy beszélt alakja is. Legalábbis a görögök ennek az istennek a nevéből származtatták hermeneuein = ’kijelent’, ’megvilágít’ szavukat. Maga Arisztotelész valószínűleg a ’kijelent’ értelmében használta e szót, és szóban forgó műve valóban az egyszerű kijelentések tanát, ezek néhány filozófiai vonatkozású problémáit tárgyalja. A hermeneutika nevet viseli egy, a 19. század végére a filozófia egy külön részterületévé fejlődött diszciplína is, a filozófiai hermeneutika, mely azonban más kiindulópontról, más problémákat, más megközelítéssel vizsgál, mint Arisztotelész Hermeneutikája. Arisztotelész Hermeneutikája alapvetően két kérdéskörrel foglalkozik. Egyrészt a nyelv és a dolgok közötti relációval, azaz a nyelv értelmezésével (erre utal a cím); másrészt pedig a kijelentések alapstruktúráit és a kijelentések egymáshoz való viszonyait igyekszik feltárni. E második kérdéskörön belül az egyszerű kijelentő mondatokkal és ezek logikán belüli szerepével foglalkozik; alapvető eredményei a tagadásra és a modalitásokra (szükségszerűség, lehetségesség, esetlegesség stb.) vonatkozó megállapítások. Ebben a művében szerepelnek továbbá a későbbi eredmények szempontjából alapvető megkülönböztetések, melyek a kijelentések általánosság és egyetemesség szerinti osztályzásához vezetnek (általános vagy egyedi alanyról szólnak-e, és általánosan vagy részlegesen jelentenek-e ki valamit), továbbá a tagadásokkal kapcsolatban azon észrevételek, melyeket később az ún. logikai négyszög (vagy Apuleius-) formájában volt szokás összefoglalni. A szöveg magyar fordításban itt olvasható (hu)
|
