Property Value
dbo:abstract
  • A Heti Válasz Magyarországon 2001 és 2018 között megjelenő konzervatív, polgári hetilap volt, melyet a budapesti székhelyű adott ki. A nevében a Válasz folyóiratot idéző lapot az első Orbán-kormány kezdeményezésére alapították, majd a kormányváltás után, 2004-ben magántulajdonba került. 2009-ben jelent meg tulajdonosai között az , 2013-ban pedig a -n keresztül Simicska Lajos, emiatt 2015-től, a G-nap után politikai harcok kereszttüzébe került. A 2018-as országgyűlési választás után Simicska kivonult a médiából, a Heti Választ pedig tulajdonos megszüntette. (hu)

dbo:headquarter
dbo:number
  • 22 (xsd:nonNegativeInteger)
  • 394 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:owner
dbo:publisher
dbo:type
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 111717 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 25081 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23520910 (xsd:integer)
prop-hu:formátum
  • 210 (xsd:integer)
prop-hu:kiadó
  • Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (hu)
  • Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (hu)
prop-hu:logó
  • Heti Válasz logo.jpg (hu)
  • Heti Válasz logo.jpg (hu)
prop-hu:név
  • Heti Válasz (hu)
  • Heti Válasz (hu)
prop-hu:példányszám
  • 22394 (xsd:integer)
prop-hu:székhely
  • 1027 (xsd:integer)
prop-hu:tulajdonos
prop-hu:típus
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Heti Válasz (hu)
  • Heti Válasz (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Heti Válasz (hu)
  • Heti Válasz (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:kiadó of
is foaf:primaryTopic of