| dbo:abstract
|
- A hibaizmus kortárs fotóművészeti stílusirányzat. Az elnevezés 2005-ben született meg, mögötte egy fotográfiával foglalkozó csoport áll. A hibaista fotók lényege, hogy üzenetük, vagy esztétikájuk organikus módon épül a hibákra, illetve a véletlenekre. Az irányzat neve az alkotói módszerből eredeztethető: a hibaista alkotók a véletleneket és a hibákat bevallottan felhasználják művészeti tevékenységül során. E hibával a felismerés után sem azonosulnak, azt külső tényezőként építik munkáikba. Ahhoz, hogy hibaista szempontból értékelhető alkotás születhessen, alapvető feltétel, hogy az alkotási folyamatban az alkotó és az üzenet közé egy mesterséges médium kerüljön, amelynek képesnek kell lennie arra, hogy önálló, vagy önállónak ható működésbe lépjen. Magától értetődő, hogy a fotográfiában ilyen eszköz lehet a fényképezőgép. A nem szándékolt, tehát véletlen, vagy önállónak ható működés hatására születő új üzenetek akár teljesen megváltoztathatják az alkotó eredeti mondanivalóját, s a szerző mégsem tulajdonítja kizárólag magáénak az új üzenetet. A Kardos Sándor által létrehozott Hórusz Archívumra utalva a hibaisták is szeretik úgy megfogalmazni a képalkotás lényegét, hogy: „Isten ujja beleért a képekbe”. A hibákat a műalkotásba szándékosan beépítő hozzáállás jelenségével nem kizárólag a fotográfia területén találkozhatunk. Az elektronikus zenei műfajokban is honos ez az attitűd. Az 1990 évek óta létjogosult Glitch (zene) műfajjal rokon a hibaizmus, ám a fő különbség a két műfaj által felhasznált hibák eredetében áll: a hibaizmus esztétikájában az előidézett mellett még hangsúlyosabb szerepet kapnak a véletlen hibák. (hu)
- A hibaizmus kortárs fotóművészeti stílusirányzat. Az elnevezés 2005-ben született meg, mögötte egy fotográfiával foglalkozó csoport áll. A hibaista fotók lényege, hogy üzenetük, vagy esztétikájuk organikus módon épül a hibákra, illetve a véletlenekre. Az irányzat neve az alkotói módszerből eredeztethető: a hibaista alkotók a véletleneket és a hibákat bevallottan felhasználják művészeti tevékenységül során. E hibával a felismerés után sem azonosulnak, azt külső tényezőként építik munkáikba. Ahhoz, hogy hibaista szempontból értékelhető alkotás születhessen, alapvető feltétel, hogy az alkotási folyamatban az alkotó és az üzenet közé egy mesterséges médium kerüljön, amelynek képesnek kell lennie arra, hogy önálló, vagy önállónak ható működésbe lépjen. Magától értetődő, hogy a fotográfiában ilyen eszköz lehet a fényképezőgép. A nem szándékolt, tehát véletlen, vagy önállónak ható működés hatására születő új üzenetek akár teljesen megváltoztathatják az alkotó eredeti mondanivalóját, s a szerző mégsem tulajdonítja kizárólag magáénak az új üzenetet. A Kardos Sándor által létrehozott Hórusz Archívumra utalva a hibaisták is szeretik úgy megfogalmazni a képalkotás lényegét, hogy: „Isten ujja beleért a képekbe”. A hibákat a műalkotásba szándékosan beépítő hozzáállás jelenségével nem kizárólag a fotográfia területén találkozhatunk. Az elektronikus zenei műfajokban is honos ez az attitűd. Az 1990 évek óta létjogosult Glitch (zene) műfajjal rokon a hibaizmus, ám a fő különbség a két műfaj által felhasznált hibák eredetében áll: a hibaizmus esztétikájában az előidézett mellett még hangsúlyosabb szerepet kapnak a véletlen hibák. (hu)
|
