| dbo:abstract
|
- A hit ismeretelméleti értelemben kijelentések, elméletek olyan elfogadását (vagy tagadását) jelenti, melyek közvetlen és azonnali igazolása semmilyen módon – sem érzékileg, ill. tágabb értelemben , sem logikailag – nem lehetséges. Az elfogadás tehát a teljes „racionális” bizonyítás hiányában, esetleg – de nem feltétlenül – annak ellenére történik. A hitnek ezen értelmezése a filozófia és a pszichológia számára is problémát, vizsgálati területet jelent. A hit egy másik – a fentitől nem független, de azzal nem is teljesen egybeeső – értelmezésben vallásos hitet jelöl. A hit egyáltalán nem valamiféle megátalkodott ragaszkodás egyértelműen hamis dolgokhoz: a legtöbb ember megalapozottnak érzi sok hitét, meggyőződését, olyan esetekben is, amikor a szigorú bizonyítás valójában nem történik meg, és eme érzése nemhogy ütközne a társadalmi szokásokkal és elvárásokkal, hanem sokszor éppenséggel találkozik velük. Például egy szimpatikus embertől barátságos fellépést várhatunk a jövőben is, vagy nap mint nap használjuk a liftet, pedig semmi egzakt garancia nincs rá, hogy a felvonófülke nem fog éppen akkor leszakadni; valójában a hit jelensége széles spektrumon mozog a józan ész és a teljes (ön)becsapás mint két véglet között. Ráadásul a közvetlen és azonnali igazolás hiánya nem zárja ki, hogy az, aki hisz, ne rendelkeznék valami részleges, heurisztikus jellegű igazolással, vagy elvárásokkal a szigorú igazolás jövőbeni megtörténtére vonatkozólag. Mindezt azért szükséges kijelenteni, mivel léteznek vagy léteztek olyan gondolati irányzatok – filozófiai tanok, vélekedések – melyek akár a vallásos, akár a tágabb értelemben vett hitet leértékelték, azt károsnak vagy legalábbis fölöslegesnek gondolva. Különösen élen járt ebben a marxista filozófia a tizenkilencedik és huszadik századi Európában. Egyes marxisták élesen szembeállították a hit bármiféle értelmezését az igazsággal, az észszerűvel, és a tudással; más képviselőik viszont rámutattak a hit(ek) alapvető szerepére nemcsak a mindennapi életben, hanem a tudományban is, és példákkal igazolták, hogy a hit megvalósulása is hordozhat (még ha nem is minden esetben hordoz) – magában elemeket. Még elítélőbb ismeretelméleti kritikákat kapott a vallásos hit az említett irányzatok, illetve általában az ateista filozófusok részéről. A marxista filozófia gyakran az „elméleti hit” terminust alkalmazta a fenti, „ismeretelméleti” hitértelmezésre (nem ritkán azzal a szándékkal, hogy elválassza azt a teljesen irracionálisnak tartott vallásos hit fogalmától). A vallásos világkép a hívők gondolkodásában részben átfedi az empirikus tudományos módszerekkel megközelíthető világot, részben túlmegy azon. Az a része, amely a természettudományok felől nézve nem értelmezhető, filozófiai értelemben metafizika. Egy népcsoport hitét a különböző természetfeletti lényekben, jelenségekben , illetve mitológiának nevezzük. (hu)
- A hit ismeretelméleti értelemben kijelentések, elméletek olyan elfogadását (vagy tagadását) jelenti, melyek közvetlen és azonnali igazolása semmilyen módon – sem érzékileg, ill. tágabb értelemben , sem logikailag – nem lehetséges. Az elfogadás tehát a teljes „racionális” bizonyítás hiányában, esetleg – de nem feltétlenül – annak ellenére történik. A hitnek ezen értelmezése a filozófia és a pszichológia számára is problémát, vizsgálati területet jelent. A hit egy másik – a fentitől nem független, de azzal nem is teljesen egybeeső – értelmezésben vallásos hitet jelöl. A hit egyáltalán nem valamiféle megátalkodott ragaszkodás egyértelműen hamis dolgokhoz: a legtöbb ember megalapozottnak érzi sok hitét, meggyőződését, olyan esetekben is, amikor a szigorú bizonyítás valójában nem történik meg, és eme érzése nemhogy ütközne a társadalmi szokásokkal és elvárásokkal, hanem sokszor éppenséggel találkozik velük. Például egy szimpatikus embertől barátságos fellépést várhatunk a jövőben is, vagy nap mint nap használjuk a liftet, pedig semmi egzakt garancia nincs rá, hogy a felvonófülke nem fog éppen akkor leszakadni; valójában a hit jelensége széles spektrumon mozog a józan ész és a teljes (ön)becsapás mint két véglet között. Ráadásul a közvetlen és azonnali igazolás hiánya nem zárja ki, hogy az, aki hisz, ne rendelkeznék valami részleges, heurisztikus jellegű igazolással, vagy elvárásokkal a szigorú igazolás jövőbeni megtörténtére vonatkozólag. Mindezt azért szükséges kijelenteni, mivel léteznek vagy léteztek olyan gondolati irányzatok – filozófiai tanok, vélekedések – melyek akár a vallásos, akár a tágabb értelemben vett hitet leértékelték, azt károsnak vagy legalábbis fölöslegesnek gondolva. Különösen élen járt ebben a marxista filozófia a tizenkilencedik és huszadik századi Európában. Egyes marxisták élesen szembeállították a hit bármiféle értelmezését az igazsággal, az észszerűvel, és a tudással; más képviselőik viszont rámutattak a hit(ek) alapvető szerepére nemcsak a mindennapi életben, hanem a tudományban is, és példákkal igazolták, hogy a hit megvalósulása is hordozhat (még ha nem is minden esetben hordoz) – magában elemeket. Még elítélőbb ismeretelméleti kritikákat kapott a vallásos hit az említett irányzatok, illetve általában az ateista filozófusok részéről. A marxista filozófia gyakran az „elméleti hit” terminust alkalmazta a fenti, „ismeretelméleti” hitértelmezésre (nem ritkán azzal a szándékkal, hogy elválassza azt a teljesen irracionálisnak tartott vallásos hit fogalmától). A vallásos világkép a hívők gondolkodásában részben átfedi az empirikus tudományos módszerekkel megközelíthető világot, részben túlmegy azon. Az a része, amely a természettudományok felől nézve nem értelmezhető, filozófiai értelemben metafizika. Egy népcsoport hitét a különböző természetfeletti lényekben, jelenségekben , illetve mitológiának nevezzük. (hu)
|
