| dbo:abstract
|
- A hlisztek (orosz: Хлысты) az orosz szellemi keresztények egy irányzata, amely az orosz ortodox egyházból vált ki, de hivatalosan el nem szakadt mozgalom tagjai voltak. A szektát egy Danyil Filippovics nevű jobbágy alapította 1645-ben. Filippovicsot követői az égből tüzes szekéren leszállt Istenanya megszemélyesítőjének vélték. Filippovics egy Ivan Szuszlov nevű jobbágyot fiává fogadott és elnevezte "Krisztus"-nak. Szuszlov maga köré gyűjtötte a szekta tagjait, akik magukat ap-oknak nevezték. A szekta körében időről időre újabb krisztusok és próféták jelentek meg, s volt olyan szektatag, akit Istenanyaként tiszteltek. Az alapító 12 parancsolatot fogalmazott meg és ezek megtartását követelte. A szekta a 17-18. század fordulóján volt a legnépesebb. Bár 12 parancsolatuk előírta szüzességet, szertartásaik gyakran fajultak orgiákká. Az orgiák után a bűnbánat jeleként megkorbácsolták magukat. Nevük az orosz hlisztből származik, melynek jelentése korbács. A szekta tagjai családot nem alapíthattak. Szertartásaikban központi helye volt a misztikus érzékelésnek. Minden "igaz" szektatag hallhatta a Szentlélek sugallatait, amelynek fegyelmezetten engedelmeskedniük kellett. Ájtatosságuk az eksztatikus állapotig fokozódott, külső szemlélő személyiségzavarokkal küzdő, deviáns viselkedésű, de ártalmatlan embereknek vélte őket. Az eksztázis elérése érdekében addig táncoltak-énekeltek, amíg önkívületi állapotba nem kerültek. Ekkor elszakadva a külvilágtól, értelmetlen szavakat kiáltoztak, és ezeknek az érzelmi kitöréseknek természetfeletti jelentést tulajdonítottak, jóslásokat olvastak ki belőlük. A szekta főként az úrbéres jobbágyok körében vert gyökeret. A józan ésszel ellentétes szertartásaik a passzív szociális tiltakozás megnyilvánulásai. A legájtatosabb és a normálistól leginkább eltérően viselkedő tagokat szentként tisztelték, szavukat kinyilatkoztatásnak hitték. A szekta "szentjeinek" jogában állt a Biblia önkényes értelmezése. Eszelős "prófétáik" a leggyengébb idegzetű, legsérülékenyebb lelkületű tagok közül kerültek ki. Ők voltak az Istenanya kegyeltjei. A hlisztek sem az egyházi, sem a világi hatóságokkal nem tudtak szót érteni. Nem agresszívek, de bizalmatlanok voltak a kívülállókkal szemben. A szekta legismertebb tagja Grigorij Jefimovics Raszputyin volt. Oroszországban ma is élnek hlisztek, de vakbuzgóságuk és fanatikus hitük vesztett társadalomellenességéből. Bár elvekben a régi tanokat vallják, a gyakorlatban rákényszerülnek arra, hogy alkalmazkodjanak a változó történelmi-társadalmi feltételekhez. Szavakban deklarálják a hivatalos orosz ortodox egyházhoz tartozásukat, a pátriárkát elismerik egyházfőnek, de valójában továbbra is keresik a különállást. (hu)
- A hlisztek (orosz: Хлысты) az orosz szellemi keresztények egy irányzata, amely az orosz ortodox egyházból vált ki, de hivatalosan el nem szakadt mozgalom tagjai voltak. A szektát egy Danyil Filippovics nevű jobbágy alapította 1645-ben. Filippovicsot követői az égből tüzes szekéren leszállt Istenanya megszemélyesítőjének vélték. Filippovics egy Ivan Szuszlov nevű jobbágyot fiává fogadott és elnevezte "Krisztus"-nak. Szuszlov maga köré gyűjtötte a szekta tagjait, akik magukat ap-oknak nevezték. A szekta körében időről időre újabb krisztusok és próféták jelentek meg, s volt olyan szektatag, akit Istenanyaként tiszteltek. Az alapító 12 parancsolatot fogalmazott meg és ezek megtartását követelte. A szekta a 17-18. század fordulóján volt a legnépesebb. Bár 12 parancsolatuk előírta szüzességet, szertartásaik gyakran fajultak orgiákká. Az orgiák után a bűnbánat jeleként megkorbácsolták magukat. Nevük az orosz hlisztből származik, melynek jelentése korbács. A szekta tagjai családot nem alapíthattak. Szertartásaikban központi helye volt a misztikus érzékelésnek. Minden "igaz" szektatag hallhatta a Szentlélek sugallatait, amelynek fegyelmezetten engedelmeskedniük kellett. Ájtatosságuk az eksztatikus állapotig fokozódott, külső szemlélő személyiségzavarokkal küzdő, deviáns viselkedésű, de ártalmatlan embereknek vélte őket. Az eksztázis elérése érdekében addig táncoltak-énekeltek, amíg önkívületi állapotba nem kerültek. Ekkor elszakadva a külvilágtól, értelmetlen szavakat kiáltoztak, és ezeknek az érzelmi kitöréseknek természetfeletti jelentést tulajdonítottak, jóslásokat olvastak ki belőlük. A szekta főként az úrbéres jobbágyok körében vert gyökeret. A józan ésszel ellentétes szertartásaik a passzív szociális tiltakozás megnyilvánulásai. A legájtatosabb és a normálistól leginkább eltérően viselkedő tagokat szentként tisztelték, szavukat kinyilatkoztatásnak hitték. A szekta "szentjeinek" jogában állt a Biblia önkényes értelmezése. Eszelős "prófétáik" a leggyengébb idegzetű, legsérülékenyebb lelkületű tagok közül kerültek ki. Ők voltak az Istenanya kegyeltjei. A hlisztek sem az egyházi, sem a világi hatóságokkal nem tudtak szót érteni. Nem agresszívek, de bizalmatlanok voltak a kívülállókkal szemben. A szekta legismertebb tagja Grigorij Jefimovics Raszputyin volt. Oroszországban ma is élnek hlisztek, de vakbuzgóságuk és fanatikus hitük vesztett társadalomellenességéből. Bár elvekben a régi tanokat vallják, a gyakorlatban rákényszerülnek arra, hogy alkalmazkodjanak a változó történelmi-társadalmi feltételekhez. Szavakban deklarálják a hivatalos orosz ortodox egyházhoz tartozásukat, a pátriárkát elismerik egyházfőnek, de valójában továbbra is keresik a különállást. (hu)
|
