Property Value
dbo:abstract
  • A hsziungnuk – kínai: 匈奴, pinjin: xiōngnú, egykori feltételezhető kiejtése: hjungno, magyarosan: hsziungnu, törökül: Doğu Hun –, illetve ázsiai hunok elnevezés az i. e. 3. század végétől az i. sz. 1. századig a Belső-Ázsia nagy részét ellenőrzése alatt tartó törökös népesség szövetségére hivatkozik. Hosszú ideig háborúban álltak déli szomszédjukkal, a kínai államokkal, illetve állammal. A kínai császárok főleg a hsziungnuk távol tartása okán kezdték meg a kínai nagy fal építését. Széles körben elterjedt nézet szerint a hsziungnuk voltak a későbbi hunok – azaz a közép-ázsiai és európai hunok – elődei. Alátámasztja e vélekedést, hogy egy szogd forrásban a hsziungnukat xwn (khun) névvel illették. Jogos tehát a hsziungnukat ázsiai hunoknak is nevezni. Az európai hunokra nézve ez azonban csak annyit jelent – állítja Róna-Tas András –, hogy közöttük a hsziungnu főnemesség fontos szerepet játszott, ha nem is feltétlenül meghatározót. A kínai szakemberekkel ellentétben a nyugati történészek korábban nem fogadták el egyhangúlag a hunok és a hsziungnuk közötti közvetlen kapcsolatot. Walter Pohl, a népvándorlás korával foglalkozó osztrák történész így fogalmazott ezzel kapcsolatban: „minden, mit biztosan tudhatunk a hunok nevéről, hogy a pusztai harcos népek egy tekintélyes hatalmi elitjére utal a késő ókor időszakában”. Azonban ez a nézet változni látszott az utóbbi években, miután neves nyugati kutatók, köztük James Lacey az oxfordi egyetem kutatója kimutatta, hogy a hsziungnu vagy xiongnu törzsszövetség fokozatosan és évszázadokon keresztül építette ki hatalmát nyugat felé. A Szegedi Tudományegyetem örökléstannal foglalkozó szakembereinek (Neparáczki Endre, Török Tibor, Pálfi György és munkatársaik) dolgozata szerint a honfoglaló magyarok, továbbá ezen keresztül az európai hunok is valószínűsíthetően a hsziungnuktól származnak. Megállapításaikat Bálint Csanád bírálta. Szerinte európai hun, illetve hsziungnu sírokat nem ismer a tudomány, s így nevezetteket nem lehet azonosítani. A kínai szakirodalom és a hétköznapi kínai ember számára viszont egyértelmű, hogy hunokról van szó, ezért ugyanazt az írásjelet "xiōng" használják az Attila által vezérelt hunokra is (匈奴), sőt még a magyarok elnevezéséhez is (匈牙利人). (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 110498 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 37455 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23905689 (xsd:integer)
prop-hu:date
  • 2018 (xsd:integer)
prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Hsziungnuk (hu)
  • Hsziungnuk (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:egyikFél of
is foaf:primaryTopic of