| dbo:abstract
|
- A humor és a nevetés az emberi életünk fontos része. A humor szó latinul eredetileg nedvet jelent, melynek az emberi testben való arányos jelenlététől függött, a régi orvosok tanítása szerint az ember testi és szellemi jóléte. Így a humor szó a jó hangulat értelmét nyerte, a 18. században pedig a derültség és szeszély kifejezésére használták. A 19. századi német fölfogás szerint a humor a fenségesnek és alacsonynak, a szomorúnak és furcsának összefoglaló . Sigmund Freud osztrák pszichiáter szerint a fölény vagy az illetlenség a humor alapforrása, ő különítette el egymástól a viccet a humortól, mivel a vicc más ember felé irányul, a humor pedig saját magunk felé. „A vicchez és a komikumhoz képest a humorban nem csak valami felszabadító, hanem nagyszerű és felemelő dolog is van, amely vonásokat nem találjuk meg az intellektuális tevékenységből adódó örömnyereség másik két fajtájánál.” Mark Twain amerikai író úgy fogalmazott, hogy nem az öröm, hanem a bánat az igazi mozgatója a humornak. Az intelligencia és a humorérzék között szoros összefüggés feltételezhető. Ma sértésnek számít az, ha valakinek azt mondják, hogy nincs humorérzéke. A komikumnak a forrása sokféle lehet (helyzet- és jellemkomikum). A helyzetkomikum az, amelyben valami vagy valaki nem a saját belső tulajdonságai miatt válik nevetségessé, hanem a külső körülmények alakulása okán, a konkrét humoros helyzete miatt. Például az obligát diákcsíny esetében, amikor a gyanútlan tanár beleül a feneke alá csempészett rajzszögbe. Akkor beszélhetünk jellemkomikumról, amikor a komikus helyzet hőse nem a külső körülmények alakulása, hanem saját tulajdonságai miatt válik nevetségessé, a humor az eltúlozva ábrázolt tulajdonságából, hibájából fakad. Néha a két komikumforrás ötvözete is előfordul. Mindkét komikum tipus összefügg a hibával, ami Arisztotelész szerint a komikum legalapvetőbb forrása. Egy fikció, egy nyelvi játék is humorforrás lehet (Hogy hívják az Instant baglyot? Neskuvik.) A humor stresszoldó hatás is ismeretes és nagyon hasznos eszköz lehet astresszforrások kezelésében. Humorforrás lehet a jó vicc is, ami rövid, nevettető, kitalált történet, gyakran párbeszédes alakban. A 19. századi „A Pallas nagy lexikona” szócikkírója, így kísérelte megfogalmazni a humor mibenlétét: „A humoros stílus tulajdonképpen olyan, mint a szivárvány, mely minden színben játszik és a napsugár megtörését a felhős levegőben utánozza. A humor a borúra derűt hoz. Majdnem úgy látszik, mintha e németes definíció összhangban volna a régi magyar népi természettel, mely szerint «sírva vigad a magyar». E szerint a magyar nép volna a valódi humoros nép. Mi a humoros stílust, ellentétben a német fölfogással, inkább úgy határoznánk meg, hogy alapja a szeszély, amennyiben ez vidámságból búba és gyászból derültségbe, pajkosságba szokott átcsapni. Tehát a bús, bánatos elemet elismerjük, mint a humor szükséges alkotó részét. A bú és bánat azonban inkább alanyi hangulat, a szerzőnek szomorkodása a világ rossz folyása, a sors igazságtalanságai, a társaság rikító ellentmondásai fölött. Egészben véve oly humor, melyben nem a derültség a főelem és mely nem tud megnevettetni, humornak nem nevezhető. Hamarább mondjuk humorosnak még azt is, ami csupán nevettet, minden szomorító mellékíz nélkül. De ez a humoros nevetés nem tévesztendő össze azzal a kárörvendő nevetéssel, melyet a gúny, az élc idéznek elő, sem azzal a röhögéssel, melyet néha a legízetlenebb tréfa, a komikum minden neme kelt. A humor a kedély nevetése, mely míg megpirongat, egyszersmind megbocsát; míg gáncsol: tanít és javít, a fullánkot rögtön kiszedi és a sebekre írt önt. A humor fenséges, jólelkű, melegszívű ócsárlás, oly stílus, mely ellentétekben világítja meg az életet, az embereket, a problémákat.” (hu)
- A humor és a nevetés az emberi életünk fontos része. A humor szó latinul eredetileg nedvet jelent, melynek az emberi testben való arányos jelenlététől függött, a régi orvosok tanítása szerint az ember testi és szellemi jóléte. Így a humor szó a jó hangulat értelmét nyerte, a 18. században pedig a derültség és szeszély kifejezésére használták. A 19. századi német fölfogás szerint a humor a fenségesnek és alacsonynak, a szomorúnak és furcsának összefoglaló . Sigmund Freud osztrák pszichiáter szerint a fölény vagy az illetlenség a humor alapforrása, ő különítette el egymástól a viccet a humortól, mivel a vicc más ember felé irányul, a humor pedig saját magunk felé. „A vicchez és a komikumhoz képest a humorban nem csak valami felszabadító, hanem nagyszerű és felemelő dolog is van, amely vonásokat nem találjuk meg az intellektuális tevékenységből adódó örömnyereség másik két fajtájánál.” Mark Twain amerikai író úgy fogalmazott, hogy nem az öröm, hanem a bánat az igazi mozgatója a humornak. Az intelligencia és a humorérzék között szoros összefüggés feltételezhető. Ma sértésnek számít az, ha valakinek azt mondják, hogy nincs humorérzéke. A komikumnak a forrása sokféle lehet (helyzet- és jellemkomikum). A helyzetkomikum az, amelyben valami vagy valaki nem a saját belső tulajdonságai miatt válik nevetségessé, hanem a külső körülmények alakulása okán, a konkrét humoros helyzete miatt. Például az obligát diákcsíny esetében, amikor a gyanútlan tanár beleül a feneke alá csempészett rajzszögbe. Akkor beszélhetünk jellemkomikumról, amikor a komikus helyzet hőse nem a külső körülmények alakulása, hanem saját tulajdonságai miatt válik nevetségessé, a humor az eltúlozva ábrázolt tulajdonságából, hibájából fakad. Néha a két komikumforrás ötvözete is előfordul. Mindkét komikum tipus összefügg a hibával, ami Arisztotelész szerint a komikum legalapvetőbb forrása. Egy fikció, egy nyelvi játék is humorforrás lehet (Hogy hívják az Instant baglyot? Neskuvik.) A humor stresszoldó hatás is ismeretes és nagyon hasznos eszköz lehet astresszforrások kezelésében. Humorforrás lehet a jó vicc is, ami rövid, nevettető, kitalált történet, gyakran párbeszédes alakban. A 19. századi „A Pallas nagy lexikona” szócikkírója, így kísérelte megfogalmazni a humor mibenlétét: „A humoros stílus tulajdonképpen olyan, mint a szivárvány, mely minden színben játszik és a napsugár megtörését a felhős levegőben utánozza. A humor a borúra derűt hoz. Majdnem úgy látszik, mintha e németes definíció összhangban volna a régi magyar népi természettel, mely szerint «sírva vigad a magyar». E szerint a magyar nép volna a valódi humoros nép. Mi a humoros stílust, ellentétben a német fölfogással, inkább úgy határoznánk meg, hogy alapja a szeszély, amennyiben ez vidámságból búba és gyászból derültségbe, pajkosságba szokott átcsapni. Tehát a bús, bánatos elemet elismerjük, mint a humor szükséges alkotó részét. A bú és bánat azonban inkább alanyi hangulat, a szerzőnek szomorkodása a világ rossz folyása, a sors igazságtalanságai, a társaság rikító ellentmondásai fölött. Egészben véve oly humor, melyben nem a derültség a főelem és mely nem tud megnevettetni, humornak nem nevezhető. Hamarább mondjuk humorosnak még azt is, ami csupán nevettet, minden szomorító mellékíz nélkül. De ez a humoros nevetés nem tévesztendő össze azzal a kárörvendő nevetéssel, melyet a gúny, az élc idéznek elő, sem azzal a röhögéssel, melyet néha a legízetlenebb tréfa, a komikum minden neme kelt. A humor a kedély nevetése, mely míg megpirongat, egyszersmind megbocsát; míg gáncsol: tanít és javít, a fullánkot rögtön kiszedi és a sebekre írt önt. A humor fenséges, jólelkű, melegszívű ócsárlás, oly stílus, mely ellentétekben világítja meg az életet, az embereket, a problémákat.” (hu)
|
