Property Value
dbo:abstract
  • A háridzsiták vagy káradzsiták (arab: الخوارج) iszlám három fő irányzata közül a legkisebb a többségi szunnita és a szintén jelentős síita mellett. Az irányzat az első fitna, Ali kalifa és I. Muávija, a kalifát el nem ismerő szíriai emír összecsapása során jött létre Ali azon híveiből, akik a Korán szavai alapján elutasították, hogy a követően Ali tárgyalni kezdett Muávijával. Nevük jelentése: a kivonulók (ti. kivonultak az ütközetből). A későbbiekben marginalizálódtak, és mindkét nagyobb irányzat üldözte őket, a „háridzsí” terminus később a lázadó és eretnek szinonim kifejezésévé vált. Háridzsitákkal ettől kezdve körülbelül a 10. századig találkozhatunk, akkor népszerűségük végleg lecsökkent, csak izolált helyeken maradt meg egy-egy irányzatuk (például a Mzab-völgyben, Algéria területén). Addig viszont rendszeresen zavarogtak, ideológiájuk erősen fundamentalista jellegű, ezzel együtt erős szociális töltetű volt. Nem véletlen, hogy kialakuló arab–muszlim birodalom mindenkori szegényebb rétegei támogatták elsősorban. A szilárd ideológiai háttérrel nem rendelkező háridzsiták számos, egymással szemben is ellenséges kisebb mozgalomra estek szét az idők folyamán. A 9. századtól kezdve elsősorban a Magreb területén és Észak-Afrikában váltak népszerűvé, ám a síita Fátimidák terjeszkedésével a helyi háridzsita fejedelemségek eltűntek. A háridzsita iszlám ibádita irányzata ma Omán államvallása, vezetője a mindenkori ománi szultán. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 57435 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 1875 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22108145 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Háridzsiták (hu)
  • Háridzsiták (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:felekezetek of
is foaf:primaryTopic of