Property Value
dbo:abstract
  • A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom egy magyarországi civil szervezet, amely célja a a családalapítás, a gyermekvállalás társadalmi elfogadottságának formálása. A mozgalmat 2009-ben azért indította Kopp Mária szociológus és pszichiáter, hogy annyi gyerek születhessen meg, ahányat a családalapító fiatalok terveznek. Ennek érdekében a civil szervezet számos konkrét javaslatot terjesztett már a kormányok elé, ezek közül többet beépítettek a családpolitikába. A szervezet indította el Az Év Családbarát Vállalata díjat is. Ezt az elismerést azok a cégek nyerhetik el, amelyek családbarát intézkedéseket vezetnek be, és ezeket beépítik a cég stratégiájába is. A mozgalomnak 2013-ban sikerült elérnie, hogy az Országgyűlés minden frakciója nevében közös, ötpárti nyilatkozatot adtak ki, amelyben a politikusok vállalták, hogy támogatni fognak minden olyan családpolitikai intézkedést, amely a születésszám növekedését eredményezi. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1628521 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 1446 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22569232 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom (hu)

prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of