Property Value
dbo:abstract
  • A kolozsvári hídelvei református templom vagy Millenniumi református templom a Horea úton (előtte Regele Ferdinand, előzőleg Ferenc József út) található. Hídelve református lakossága kezdetben a belvárosi templomokat látogatta, majd a 17. századtól feltehetőleg az helyén álló városi ispotályban tartották istentiszteleteiket. Miután 1833-ban megépült a hídelvi református iskola, gyülekezeti összejövetelek színhelyéül is használták. 1896. február 2-án templom építését határozták el, az alapkövet 1897. június 13-án helyezték el. Az 1898. április 3-án felszentelt templom tervei alapján, Szász Domokos püspök idején épült. Első lelkipásztora Molnár Lőrinc volt. 1906-ban bevezették a fűtést, 1907-ben avatták fel az orgonát, 1912-től van villanyvilágítás. Az 1914-ben háborús célokra beszolgáltatott három harang helyett 1928-ban két újat öntettek. 1937-ben a templomot felújították. A város 1944-es bombázása során a templom csak kis mértékben károsodott: betörtek az ablakok, a tornyon meghajlottak az óralapok, és a tölgyfaajtó kirepült a keretéből; a templom telkén álló szeretetház azonban lakhatatlanná vált. 1948 után a hídelvi gyülekezetből önállósult a kerekdombi és az Irisz-telepi gyülekezet. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 161485 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3290 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23020812 (xsd:integer)
prop-hu:ann
  • 2001 (xsd:integer)
  • 2006 (xsd:integer)
  • 2014 (xsd:integer)
prop-hu:ass
  • Szerk. Dáné Tibor Kálmán et. al. (hu)
  • szerk. Tonk István (hu)
  • Szerk. Dáné Tibor Kálmán et. al. (hu)
  • szerk. Tonk István (hu)
prop-hu:aut
  • Asztalos Lajos (hu)
  • Papp Annamária (hu)
  • Asztalos Lajos (hu)
  • Papp Annamária (hu)
prop-hu:cap
  • Kolozsvár kétezer esztendeje dátumokban (hu)
  • Kolozsvár kétezer esztendeje dátumokban (hu)
prop-hu:capaut
prop-hu:cím
  • 400202 (xsd:integer)
prop-hu:egyházközség
  • Hídelvei Református Egyházközség (hu)
  • Hídelvei Református Egyházközség (hu)
prop-hu:egyházmegye
  • Kolozsvári (hu)
  • Kolozsvári (hu)
prop-hu:felekezet
  • református (hu)
  • református (hu)
prop-hu:felszentelés
  • 1898 (xsd:integer)
prop-hu:felszentelő
prop-hu:isbn
  • 9738231140 (xsd:decimal)
  • 9789737803108 (xsd:decimal)
prop-hu:kép
  • Kvár Hídelvei ref templom.jpg (hu)
  • Kvár Hídelvei ref templom.jpg (hu)
prop-hu:lelkész
  • Szőllősi János (hu)
  • Szőllősi János (hu)
prop-hu:loc
  • Kolozsvár (hu)
  • Kolozsvár (hu)
prop-hu:név
  • Hídelvei református templom (hu)
  • Hídelvei református templom (hu)
prop-hu:pag
  • 15 (xsd:integer)
  • 192 (xsd:integer)
prop-hu:red
prop-hu:subtit
  • A 2000. október 13–14-én rendezett konferencia előadásai (hu)
  • A 2000. október 13–14-én rendezett konferencia előadásai (hu)
prop-hu:település
  • Kolozsvár (hu)
  • Kolozsvár (hu)
prop-hu:tervezője
  • Szalai Ferenc (hu)
  • Szalai Ferenc (hu)
prop-hu:tit
  • 1944 (xsd:integer)
  • Címtár (hu)
  • Kolozsvár 1000 éve (hu)
  • Kolozsvár református templomai (hu)
prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:építése
  • 1897 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Hídelvei református templom (hu)
  • Hídelvei református templom (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of