Property Value
dbo:abstract
  • I. Al-Vászik billáh (arab betűkkel الواثق بالله – al-Wāṯiq billāh), eredeti nevén Abu Dzsaafar Hárún (arabul أبو جعفر هارون – Abū Ǧaʿfar Hārūn; 816 – Mezopotámia, Szamarra, 847. augusztus 10.), Muhammad al-Mutaszim fia volt az Abbászida-dinasztia kilencedik kalifája (uralkodott 842-től haláláig). Melléknevének (al-Vászik billáh) jelentése: Istenben bízó. Apjától örökölte a trónt. Apja egy bizánci ágyasától, bizonyos Karatisztól született. Nevelését a jeles filozófus és természettudós, al- látta el. Uralkodása viszonylag eseménytelenül telt, az apja által felállított török rabszolgahadseregre, elsősorban Buga al-Kabír csapataira hagyatkozott a különféle kisebb-nagyobb lázadások leverésében. Külpolitikailag békés irányvonalat folytatott, amit leginkább egy nagyarányú fogolycsere jelez a bizánci határon; ilyesmire vagy harminc év óta nem került sor ismereteink szerint. A vallás terén kitartott apja és nagybátyja nézetei mellett, és fenntartotta az inkvizíció intézményét, amely ellen a vallástudósok vezetése alatt kitartóan, és egyre eredményesebben harcoltak. Apjához hasonlóan jómaga is művelt, művészeteket és tudományokat kedvelő és pártoló uralkodó volt. Udvari költője az apjától „örökölt” maradt, de Bagdadban már nagy népszerűségre tett szert annak tanítványa, al-Buhturi is. A Hunajn ibn Iszhák vezette bagdadi továbbra is élvezte az uralkodó támogatását. Al-Vászik 847-ben megbetegedett, és rövidesen meghalt. A trónon fivére, Dzsaafar al-Mutavakkil követte. (hu)

dbo:parent
dbo:predecessor
dbo:successor
dbo:wikiPageID
  • 340966 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3525 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22144001 (xsd:integer)
prop-hu:előd
prop-hu:gyermekei
prop-hu:halálozásiDátum
  • 847 (xsd:integer)
prop-hu:halálozásiHely
prop-hu:megnevezés
  • Kalifa (hu)
  • Kalifa (hu)
prop-hu:név
  • al-Vászik billáh (hu)
  • al-Vászik billáh (hu)
prop-hu:születésiDátum
  • 816 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
prop-hu:teljesNév
  • Abu Dzsaafar Hárún al-Vászik billáh (hu)

prop-hu:uralkodásKezdete
  • 842 (xsd:integer)
prop-hu:uralkodásVége
  • 847 (xsd:integer)
prop-hu:uralkodóház
prop-hu:utód
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:édesapa
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • I. al-Vászik abbászida kalifa (hu)
  • I. al-Vászik abbászida kalifa (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Kalifa (hu)
  • Abu Dzsaafar Hárún al-Vászik billáh (hu)
  • al-Vászik billáh (hu)
  • Kalifa (hu)
  • Abu Dzsaafar Hárún al-Vászik billáh (hu)
  • al-Vászik billáh (hu)
is dbo:parent of
is dbo:predecessor of
is dbo:successor of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:előd of
is prop-hu:gyermekei of
is prop-hu:utód of
is prop-hu:édesapa of
is foaf:primaryTopic of